Nagyvilág
Először lehet afroamerikai védelmi minisztere az Egyesült Államoknak
Első ízben afroamerikai védelmi minisztere lehet az Egyesült Államoknak: Joe Biden várható amerikai elnök bejelentette, hogy Lloyd Austin nyugalmazott tábornokot fogja jelölni a Pentagon élére.
A 67 éves Austin felügyelte az amerikai haderőt a közel-keleten az előző elnök, Barack Obama hivatali idejében. Négy évtizeden át volt katona, és 2016-ban szerelt le, mindössze négy éve, ami akadályozhatja, hogy a kongresszus megszavazza kinevezését.
A szabályok szerint ugyanis polgári személynek kell a védelmi miniszternek lennie, vagy, ha szolgált a jelölt katonaként, akkor legalább hét évvel korábban meg kellett válnia az egyenruhától, hogy a Pentagon élére kerülhessen.
A kongresszus azonban tett már kivételt. Négy éve, Jim Mattis – Donald Trump elnök első védelmi minisztere – esetében eltekintett a legalább hétéves szünettől.
Sok amerikai politikus úgy véli, hogy Austin esetében hasonlóan alakul a kinevezés, ám vannak kétkedők is, mi több, Joe Biden pártjában is ellenzők, például Richard Blumental demokrata párti szenátor, aki közölte, hogy minden tisztelete Austiné, de nem fogja támogatni a kikötés mellőzését, Elissa Slotkin – ugyancsak demokrata – kongresszusi képviselő pedig a hadsereg feletti civil ellenőrzés szándékának megerősítését akarja hallani Biden kormányzatától, mielőtt eldönti, eltekint-e a hétéves kitételtől.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!