Magyarország

Elítélték Márki-Zay Pétert

Published

on

Bizonyíték nélkül rágalmazott, próbára bocsátották.

Egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntetőügyben mondta ki jogerősen bűnösnek rágalmazás vétségében a Szegedi Törvényszék szerdán Márki-Zay Pétert (Mindenki Magyarországa Mozgalom).

A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyta a Csongrádi Járásbíróság ítéletét, megállapította a hódmezővásárhelyi polgármester bűnösségét, de nem szabott ki rá büntetést, hanem egy évre próbára bocsátotta.

Az igazgató azért kezdeményezett büntetőeljárást, mert Márki-Zay Péter közösségi oldalán és egy helyi lapban azt állította róla, hogy egy kollégáját „politikai okból súlyosan megalázta és megfenyegette”.

Bakos Éva tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, az elsőfokú bíróság tanúk – köztük az érintett pedagógus – meghallgatása alapján helyesen állapította meg, hogy semmiféle bizonyíték nem igazolta a politikus állításait. A vádlott állításai alkalmasak voltak az igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására – mondta a bíró.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version