Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A Párbeszéd népszavazáshoz kötné a magyar kilépést az unióból

Létrehozva:

Mellár Tamás Orbán Viktor kilépési szándékát látja.

A Párbeszéd azt javasolja, foglalják az alaptörvénybe, hogy Magyarország csak egy érvényes és eredményes népszavazás után léphet ki az Európai Unióból.

Mellár Tamás országgyűlési képviselő keddi, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatón félelmének adott hangot, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány szeretné kiléptetni Magyarországot az EU-ból. Hozzátette, miután a belépéshez is szükség volt egy népszavazásra, úgy az esetleges kilépést is referendumhoz kell kötni.

Szabó Tímea társelnök hangsúlyozta, lépésükkel azt próbálják megnehezíteni, hogy a miniszterelnök kivezesse az országot abból a nyugat-európai közösségből, ahová mindig is tartozott. Ha ma népszavazást tartanának a kilépésről, akkor Orbán Viktor „csúfos vereséget szenvedne”, mert a magyarok több mint kétharmada még mindig ahhoz a demokratikus rendszerhez akar tartozni, amit a kormányfő „az elmúlt években elárult” – közölte a frakcióvezető.

A Párbeszéd tiltakozik minden olyan „eszement” lépés ellen, mint például az uniós költségvetés vétója – szögezte le a képviselő. Hozzátette, az EU családonként egymillió forint vissza nem térítendő hitelt ajánl fel, de a kormányfő a vétóval megfosztja ettől a pénztől az embereket és helyette devizahitelt vesz fel.

Egy újságírói kérdés szerint Orbán Viktor korábban a Parlamentben megerősítette, hogy Magyarország helye az EU-ban van. Mellár Tamás erre azt felelte, az elmúlt néhány esztendő alapján egyre inkább kibontakozik a kilépési szándék. Szerinte amikor egyre szűkebbek lesznek az uniós források, akkor ez a fajta gondolkodásmód egyre erőteljesebbé válik majd a miniszterelnök és a kormány részéről. A kilátásba helyezett költségvetési vétó is ezt bizonyítja, mert ha a kormányfő az EU-ban képzeli el Magyarország jövőjét, akkor tekintettel kell lennie a többi tagállamra is – érvelt. „Az ő számukra” csak addig van vonzereje az EU-nak, amíg az uniós forrásokat „ellenőrzés nélkül le lehet nyúlni és oda lehet adni a saját oligarcháknak” – fogalmazott.

Ehhez Szabó Tímea azt tette hozzá, hogy „Orbán Viktor kormányzásának lényege a lopás”. Ha azt érzékeli, hogy az unió „nem engedi tovább lopni”, akkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy „máshonnan lopjon és inkább fordul keleti, korrupt rezsimekhez” – jelentette ki.

A társelnöknek feltettek egy kérdést arról, hogy hogyan folyósítaná az EU a magyar családoknak az általa említett egymillió forintnyi ingyenpénzt. Szabó Tímea emlékeztetett, Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn jelentette be, több száz magyar és lengyel város kezdeményezi, hogy közvetlenül jussanak hozzá az uniós támogatásokhoz.

Azt is megkérdezték, hogy hogyan számolta ki a családonkénti egymillió forintot. Közölte: amennyiben a járványkezelésre elkülönített vissza nem térítendő támogatást elosztják Magyarország lakosainak számával, akkor fejenként 250 ezer forint jön ki, ami egy négytagú család számára egymilliót jelent.

Más témában faggatták arról, hogy Karácsony Gergely miért nem indít vizsgálatot a BKV busztenderének ügyében. Szabó Tímea kérte, hogy erről a főpolgármestert kérdezzék, de hozzátette, hogy az ügyben indul vizsgálat.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink