Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Csak a pénzért használják Tolkien nevét?

Létrehozva:

Adományokat gyűjt egy angol írónő társaival azért, hogy megvásárolják J. R. R. Tolkien nemrég eladósorba került házát, amelyben az írónak szentelt emlékházat hoznának létre. A kezdeményezés mögé A Gyűrűk Ura-filmek több alkotója is beállt, az író hagyatékával foglalkozó szervezetek viszont kétségüket fejezték ki.

„Komoly aggályaink vannak a kezdeményezéssel kapcsolatban. Egy olyan csoport áll mögötte, aminek semmilyen Tolkien-előélete nincs” – mondta a Pesti Hírlapnak Füzessy Balázs, a Magyar Tolkien Társaság (MTT) társelnöke a Project Northmoor nevű adománygyűjtő akcióról. – „Nincs köze hozzá sem az örökösöket képviselő Tolkien Estate-nek, sem a nemzetközi The Tolkien Societynak.”

 

1,6 milliárd

Az angol írónő, Julia Golding és társai által novemberben alapított közhasznú cég arra kéri a rajongókat, hogy segítsenek „megmenteni” Tolkien oxfordi, Northmoor utca 20-as szám alatt álló házát, ahol az író elkezdte papírra vetni leghíresebb művét, A Gyűrűk Urát. Mivel a helyi várostervezési rendeletek nem teszik lehetővé, hogy látogatható múzeummá alakítsák át a telket, ezért úgy tervezik, bentlakásos írói, művészeti programokat hoznak létre, amik többé-kevésbé Tolkien hagyatékához fognak kapcsolódni. Ehhez március 15-ig legalább 4 millió fontot (1,6 milliárd forint) kell összegyűjteniük.

„Hiszünk abban, hogy úgy tudjuk a legjobban megtisztelni Tolkien emlékét, ha a házat arra használjuk, hogy művészek és írók új generációit inspiráljuk általa. De számos olyan tanfolyamot és eseményt is tervezünk, ami Tolkien életét és munkáját fogja bemutatni” – írja a projekt weboldala.

„Nem látszik rossz szándékúnak a kezdeményezés, ezt nem is feltételezzük – mondta Füzessy. – Viszont azon kívül, hogy maga a ház kötődik Tolkienhoz, és hogy valamilyen értelemben nem magáncélú lakóingatlan marad, nem igazán látszik, milyen módon fogja az író hagyatékát szolgálni. Úgy tűnik, Tolkien nevét elsősorban hívószóként használják.”

 

Gyanakvás

Arról pedig, hogy a kezdeményezést videóüzenetben támogatta A Gyűrűk Ura-film több sztárja, köztük a Gandalfot alakító Sir Ian McKellen, valamint a fiatal Bilbo-t játszó Martin Freeman, így vélekedik: „Úgy látszik, ők se tudják olyan pontosan, hogy miről is van itt szó.”

Nem csak a Magyar Tolkien Társaságnak akadnak gondjai a kezdeményezéssel: nemzetközi szinten számos Tolkiennal foglalkozó platformon is fogalmazódtak meg aggályok. Az íróval foglalkozó legrangosabb szervezet, a The Tolkien Society még nem szólalt meg az ügyben. Az MTT viszont úgy tudja, hogy őket is megkeresték a kezdeményezők mielőtt tervüket nyilvánosságra hozták, de nem voltak hajlandóak támogatni az ötletet.

Közben viszont állást foglalt a Német Tolkien Társaság is, akik szintén gyanakvóak a projekttel szemben: „Inkább hangzik úgy, mintha egy hotelt terveznének, és nem egy tudományos központot.”

 

Más gond is akad

Az adománygyűjtés valós célja mellett más kérdések is felvetődtek. 

Bajos lehet a kampány szlogenje: „Mentsük meg Tolkien házát!” A kritika szerint a házon nincs mit megmenteni: mivel az emlékműként védelem alatt áll, semmiképp sem bonthatja majd le az új tulajdonos, sőt apróbb változtatásokat is csak engedéllyel végezhetne. 

Maga az adománygyűjtés módja is célkeresztbe került. Az ugyanis nem valamelyik ismert közösségi finanszírozással foglalkozó platformon zajlik, hanem különböző alapítványokon keresztül. Az MTT szerint a gyűjtést Amerikában végző The Signatry nevű keresztény szervezetet például hivatalosan semmi nem kötelezi arra, hogy az összegyűjtött adományokat aztán át is adják a Project Northmoor javára. Ha pedig nem sikerülne megvásárolni a házat, a pénzeket nem utalnák vissza az adományozóknak, hanem olyan, kevés konkrétummal rendelkező célokra használnák, mint Tolkien munkájának, valamint a művészet és az irodalom népszerűsítése. Csupán a PayPalon keresztül érkező felajánlásokat tudnák visszautalni, azt is csak külön kérésre.

Az üggyel kapcsolatban lapunk megkereste a Project Northmoor képviselőit is. Amennyiben válaszolnak kérdéseinkre, álláspontjukról tájékoztatjuk olvasóinkat.

Legnépszerűbb cikkeink