Magyarország
Kovács Zoltán szerint a jogállamisági kritériumnak nincs köze a jogállamisághoz
Több politikus is kipécézte magának Magyarországot az államtitkár szerint.
A 2015-ös migrációs válság óta teljesen egyértelmű kettős játszma zajlik Európában – hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az uniós költségvetési csomag és a jogállamisági kritérium vitájáról beszélve, írja az MTI.
Kovács Zoltán leszögezte: az Európai Unió hétéves költségvetésével és az ehhez még júliusban elválaszthatatlanul hozzácsatolt újraindítási alappal kapcsolatban nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem az Európai Unió intézményei – a parlament, illetve a bizottság –, valamint a német soros elnökség állított elő egy új helyzetet, tehát a megoldási javaslatoknak is tőlük kell jönniük. Rámutatott: július óta a magyar és a lengyel álláspont nem változott, az a júliusi tárgyalások alatt is nyilvánvaló és teljesen egyértelmű volt, sőt a magyar miniszterelnök parlamenti mandátum birtokában utazott a tárgyalásokra.
Pedig ez nem igaz, a júliusi csúcson született szövegben benne volt, hogy visszatérnek a mechanizmusra később, de a kormány ezt nem hajlandó belátni.
Kovács szerint a jogállamisági kritériumnak „semmi köze nincs a jogállamisághoz”, másról sem szól, mint egy politikai feltételrendszer érvényesítéséről.
Kovács Zoltán szerint azonban a pénzügyi források elosztásáról az EU alapszerződése teljesen egyértelműen határoz, annak nincs köze semmiféle politikai kritériumhoz. Így minden olyan próbálkozást, amely valamely politikai feltételrendszer megjelenése, csak elutasítani tud Magyarország, hiszen felrúgná magát az alapszerződést – emelte ki. Hozzátette: ha bárki ilyet be akarna vezetni, magához az alapszerződéshez kellene hozzányúlni.
Manfred Webernek, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének szavaira reagálva azt mondta: Jourová, Reynders, Timmermans vagy Dalli uniós biztosok egyértelműen kipécézték maguknak Magyarországot és Lengyelországot az elmúlt években.
Az európai bürokraták és Soros György terve ötvöződik és munkálkodik 2015 óta, mondta Kovács.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!