Magyarország

Lázár meghirdette a kiskereskedelmi multik elleni harcot

Published

on

Hadat üzent a kiskereskedelmi multiknak Lázár János.

Az Agrárszektor tudósítása szerint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos a Portfolio Csoport által szervezett Agrárszektor Konferencia 2020 online rendezvényen elmondta, hogy bár a koronavírus-járványnak még nincs vége, már most kijelenthető, hogy a vírus megjelenésével, illetőleg legkésőbb az elrendelt a karanténintézkedések feloldásával lezárul egy korszak a világon.

A kormánybiztos szerint a pandémiával az egész világ leckét kapott abból, hogy mekkora értéket is jelent a függetlenség. Ha a határokat le kell zárni, és az áruk meg az emberek nem közlekedhetnek szabadon, akkor az önellátás és az önellátásra való képesség felértékelődik – érvelt Lázár János.

A kormánybiztos a nemzeti élelmiszeripar megerősítése mellett azt is kihirdette, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem, mondta Lázár János.

Ahogy a kormánybiztos fogalmazott, ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben.

 

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version