Magyarország
Bayer: Szájer morális lény, aki küzdött a démonával
Bayer szerint Szájer József életében nem drogozott.
Bayer Zsolt csütörtök esti Háttérkép című műsorában a Hír TV-n is téma volt Szájer József ügye és a homoszexualitás is.
Bayer a műsorban először amellett érvelt, hogy a homoszexualitás egy „lefelé tartó spirál”: „Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt neki szüksége ahhoz, hogy ezt be merje nekem vallani 20 évvel ezelőtt. Mondtam, hogy semmi baj, ettől mi még barátok maradunk. Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre. Értitek mit mondok, a lefelér tartó spirál” – mondta, nem megnevezve egy ismerőséről.
Később szóba került Szájer is, akit olyan morális lénynek nevezett, aki küzdött a démonával: „Nagyon hülyén fog hangozni, nagyon sok mém fog születni a következő mondatomból, de akkor is ragaszkodom hozzá. Szájer József igenis egy morális lény. És ami az én számomra a legfájdalmasabb és legszomorúbb, hogy most rajta keresztül nemcsak a saját életművét, hanem az egész Fidesz-ethoszt próbálják meg kikezdeni, elfeledkezvén arról a roppant fontos és egyszerű igazságról, amit Julien Benda fogalmazott meg Az írástudók árulásában, amikor is azt írja, hogy az emberiség 2000 éven keresztül többnyire mindig a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta. Majd megtörténik az írástudók árulása, és attól kezdve az ember nemcsak cselekszi a rosszat, de meg is ideologizálja, és azt kezdi el méltányolni. Józsi nem volt ilyen ember. Ő küzdött, nem tudom mióta ezzel a rettenetes démonával, de ettől ő még a világban a jót méltányolta, és azt is képviselte. Hiába is próbálják ezt most a feje tetejére állítani. Csak nem tudta kikerülni a lefelé tartó spirált. Azt hiszem, hogy ez a tragédiája” – mondta Bayer, írja a 24.hu.
A műsor vendége, Bogár László közgazdász már más szempontból vizsgálta az ügyet.
Szerinte „sokkal, de sokkal komolyabban kéne venni a politikai alkalmassági vizsgálatot. (…) tegyünk meg minél többet annak érdekében, hogy minél kevesebb ilyen eset legyen.” Ezt a gondolatmenetét azzal folytatta, hogy minden országban a „politikusok folyamatosan szánkáznak lefelé az elismertségi listákon”. Épp ezért szerinte „valamit újra kellene gondolni, hogy ne mi magunk járuljunk hozzá, ezen a lejtőn való lefelé történő mozgásnak az elősegítésén azzal, hogy felelőtlenül hagyjuk, hogy akárkik beléphessenek a politika világába”. Ha itt valakibe is kétely merült volna fel, hogy Bogár Szájerről beszél az „akárkik” címke alatt, az hamarosan eloszlott, mert Bogár így folytatta:
Nem kockáztathatunk. Nem kockáztathatjuk, hogy egyes hibás szerkezetű személyek, akik persze lehetnek nagyon értékesek, hasznosak, de valamilyen hibás szerkezet van bennük, amelyik törékennyé és kiszolgáltatottá teszi őket (…). A Borkai-ügy után is azt mondtuk, hogy nagyon alaposan meg fogjuk vizsgálni ezt a kérdést. Ami most történt az azt jelzi, lehet, hogy alaposan megvizsgáltuk, csak lépések nemigen történtek. Ennek a kockázat, Zsoca, ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban. Akkor miért nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy (…) minimálisra csökkentsük ennek a kockázatát?” – írja a portál.
Bayer Zsolt azzal zárta ezt a témakört, hogy „30 éve ismerem, most ráteszem a fejemet, hogy Szájer József életében nem drogozott. És mivel ez egy nyilvánvalóan titkosszolgálat által intézett akció is volt, ami nem menti Szájer József felelőtlenségét és azt, hogy a saját életművét a politikai közösségének a munkáját húzta le a vécén egy péntek este. Nem szeretném ezzel felmenteni, de az, hogy önmagában hogy ő egy homoszexuális partin vett részt, ezzel önmagában nem tudnák ezen a szinten diszkreditálni, hiszen ma már felvilágosult nyugati körökben, ez nemhogy bűn, de az erény maga. Itt jön Camus, amikor a bűn az erényt szólítja fel önigazolásra. Ezért kellett behozni a drog-ügyet. Ha valamit elhiszek Szájer Józsefnek, mert ismerem 30 éve, az az, hogy a büdös életben nem szedett drogokat, és azt a szart valaki beletette a táskájába. (…) De ennyire hülye ember nem lehet valaki, hogy nem gondol erre.”
Utolsó gondolata pedig az volt: „Iszonyatosan haragszom Szájer Józsefre. Azért, amilyen helyzetbe hozta önmagát. A családját, a gyerekét. Azt a politikai közösséget, amelyet 30 éve hibátlanul és kiválóan szolgál. Iszonyatosan haragszom rá, de látva a nyilvános kivégzését, e helyről is üzenem neki, hogy nálam mindig fog kapni egy tál meleg ételt” – írják.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!