Nagyvilág
12 tő kendert foglaltak le a “balkonkertésznél”
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 20 éves férfi ellen, aki lakásának erkélyén virágládában termesztette a saját fogyasztásra szánt kendernövényeket.
A vádlott nyáron egy ismerősétől kapta azokat a kannabiszmagokat, amiket salgótarjáni társasházi lakásának erkélyén virágládába ültetett. A növényeket rendszeresen gondozta, és a kikelt kábítószer-tartalmú növényekből rendszeresen fogyasztott is.
A férfi lakásán a rendőrség 2020 júliusában tartott kutatást, 12 tő növényi egyedet foglaltak le, ezek mindegyike magról szaporított kender egyed volt. A növényekben jelenlevő kábítószer-hatóanyag nem érte el a csekély mennyiség felső határát, ugyanakkor a növényi egyedek száma meghaladta az 5 tőnyi mennyiséget, ezért az ügyészség a 20 éves férfi ellen csekély mennyiséget meghaladó kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer-birtoklás bűntette miatt emelt vádat.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben – tárgyalás tartása nélkül – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a lefoglalt növényi egyedek elkobzására tett indítvány, ezen kívül a férfinek az ügyészség indítványa szerint meg kell fizetnie a tetemes, mintegy 375 ezer Ft bűnügyi költséget is.
Az ügyről kiadott, fotókat is tartalmazó rendőrségi sajtóközlemény az alábbi linken érhető el:
Kábítószert termesztett az erkélyen, lezárták a nyomozást a rendőrök
A salgótarjáni nyomozók elvégezték a szükséges nyomozási cselekményeket a 20 éves férfi ellen folytatott büntetőeljárásban. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást T. Ádám 20 éves salgótarjáni lakos ellen. A férfi otthonának az erkélyén cserepekben, virágládákban termesztett 12 tő, különböző fejlettségi szintű cannabis növényt, amelyeket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói 2020.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója