Nagyvilág
Évekre szerződtette Mich Schumachert a Haas
Michael Schumacher fia a hétvégén bajnok lehet a Forma–2-ben, jövőre pedig a Haas autójában debütál az F1-ben.
Mick Schumacher, Michael Schumacher fia jövőre a Haas istálló színeiben mutatkozik be a Forma–1-ben – írja az MTI. A csapat szerdán jelentette be, hogy több évre leszerződtette a Forma-2–es világbajnoki sorozat összetett pontversenyének éllovasát, aki a most hétvégén Szahírban sorra kerülő utolsó fordulóban szerezheti meg a bajnoki címet. A Haas kedden közölte, hogy a másik versenyautóját az orosz Nyikita Mazepin vezeti majd jövőre.
„Hihetetlenül boldog vagyok, talán még fel sem fogtam igazán, és egyelőre keresem a szavakat” – mondta Mick Schumacher, aki a 47-es rajtszámot választotta magának. A 21 éves versenyző hozzátette, bár szívesen harcolna első évében rögtön a futamgyőzelmekért, 2021 számára biztosan nem erről fog szólni, hanem arról, hogy tovább fejlődjön és beilleszkedjen az F1 mezőnyébe. Mick Schumacher 2019 januárja óta a Ferrari versenyzőakadémiájának a tagja, az olasz autógyár pedig motorbeszállítóként partnere a Haasnak.
Mick édesapja, Michael hét vb-címe mellett 91 futamgyőzelmet aratott az F1-ben, ezeket a rekordokat az idén állította be, illetve döntötte meg a brit Lewis Hamilton. Az 51 éves egykori versenyző 2013 decemberében síbalesetben koponyasérülést szenvedett, és azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt. Otthonában ápolják, állapotáról a családja nem ad információt.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években