Kiemelt hírek

Brüsszeli rendőrség: Szájer táskájában drog volt

Published

on

Az EP-képviselő közleményében azt írta, hogy drogot nem fogyasztott, a hatóságok viszont azt állítják, hogy a találtak nála kábítószert.

Közleményt adott ki a brüsszeli rendőrség az orgiával kapcsolatban, amin mint kiderült Szájer József is részt vett – írja a 444.hu. A hatóságok értesülései szerint a buli, amit Szájer csak „házibuliként” emlegetett egy szexparti volt, amin diplomaták és egy magyar EP-képviselő is részt vett.

A rendőrség közleménye szerint azért mentek ki, mert bejelentés érkezett a szomszédoktól, hogy valószínűleg megsértik a járvány miatt elrendelt gyülekezési szabályokat. A rendőrség nagyjából 20 embert talált a helyszínen, egy járókelő pedig jelezte a rendőröknek, hogy valaki leereszkedett az ereszcsatornán. A férfi hátizsákjából kábítószer került elő, és nem volt nála a személyiségét igazoló okirat. A rendőrség ezután elkísérte a lakhelyére, ott tudta azonosítani magát a férfit, akit a közlemény csak S. J.-ként említ.

A rendőrségi közleménnyel szemben Szájer azt írta, hogy nem fogyasztott kábítószert, a rendőröknek fel is ajánlotta, hogy teszteljék, de ez nem történt meg.  

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version