Scullyból igazi Thatcher lett

Úgy tűnik, a negyedik évadra végül önmagára talált a Korona, ez valószínűleg nem független két fontos női karakter, Diana Spencer és Margaret Thatcher érkezésétől. Sorozatkritika.

A tíz epizódból álló negyedik évad története valahol 1979-ben kezdődik, Nagy Britannia első női miniszterelnökének megválasztásával, és 1990-ben ér véget, a perzselő lángok között, amelyek Károly herceg, a trónörökös és Diana hercegnő házasságát kezdték felemészteni.

Nem volt pedig ennyire meggyőző ez a széria korábban. Az első három évad hajlamosabb volt az érzelgősségre, és olykor az a benyomása keletkezett a nézőnek, hogy a pazar külsőségek és a finom színészi játék mellett is túlmagyarázásra szorulnak a szituációk, mintha a forgatókönyv maga sem bízna meg saját magában.

Emma Corrin, aki szinte frissen érkezett a színiakadémiáról, csodálatosan fest Diana hercegnő szerepében. Az első jelenetben, ahol jelmezben, fának öltözve kerül elő, és egy hatalmas kaspó mögött bújik el Károly herceg (Josh O’Connor) szeme elől, már felvillantja az a gúnyos és fiatalos, szinte gyermekszerű karaktert, akit végig játszani fog. Maga a szerep is igényes, sokat követel a fiatal színésznőtől, Josh O’Connor, a saga igazi sztárja ebben pedig ügyes partnernek bizonyul. Úgy érzem, ebben az évadban találja meg magát az Erzsébet királynőt játszó Oliva Colman is, aki eddig talán túlságosan is szépnek láttatta a királynőt.

Ami a vaslady megformálását illeti: a kilencvenes évek kultsorozatából, az X-aktákból ismert Gillian Anderson egészen meglepő módon kelti őt életre. A sorozatsztár, akiről a korábbiak alapján nem feltételeztem kiemelkedő teljesítményt, most mintha visszamenőleg is megmutatná, mire képes. Az alakításából hiányzik a tőle megszokott hűvösség, de megjelenik a testi humor, amelynek segítségével komplex lélekrajzot épít. Majdnem biztos ugyanakkor, hogy Andreson fogadtatása a szerepben megosztó lesz.

Egy jelenetet érdemes talán kiemelni, a királynő és a miniszterelnök első találkozását: a szituáció nagyon helyesen mellőzi azt a megközelítést, miszerint a két nő egy világbirodalom közös irányítására készül. Ehelyett már itt megjelenik az a cinkos humor, ami majd Andreson egész alakítását jellemezi. No és itt hangzik el Thatcher szájából, hogy azért nem választott nőt a kabinetje tagjai közé, mert úgy találta, a nők nem alkalmasak magas hivatalokra, mivel túlságosan érzelmesek.