Kiemelt hírek

Helyhiány van, altatás nem lesz

Published

on

Nagyobb, zöldebb területre költözhet a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság ebrendészeti telepe jelenlegi, Illatos úti helyéről – nyilatkozta lapunknak Szabó Rebeka, a főváros állatvédelmi biztosa, aki határozottan cáfolta, hogy felvetődött volna az állatok helyhiány miatti elaltatása. 

Szeptember elején nevezte ki Karácsony Gergely a főváros állatvédelmi biztosának Szabó Rebekát, a Párbeszéd politikusát. Egy hónappal később Nagy István agrárminiszter nevezte ki Ovádi Péter fideszes politikust a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá.

A két állatvédelmi biztost nemrégiben asztalhoz ültette a Magyar Nemzet. Szóba került köznyelvben csak „Illatos útként” emlegetett fővárosi ebrendészeti telep ügye is. Ovádi a Lugas kerekasztal-beszélgetésén aggodalmát fejezte ki, hogy a főváros új vezetése alatt leépül mindaz, amit az elmúlt években elértek. Szabó Rebeka – elismerve a telep közelmúltbeli fejlődését – megnyugtatta Ovádit, hogy a visszafejlődéssel kapcsolatos híresztelések hamisak. A tudósítás szerint Ovádi elfogadta Szabó válaszát. 

A Magyar Nemzet legutóbb interjút is közölt Ovádival, amiben az egyik újságírói kérdés szerint a telep „hanyatlásnak indult”, amióta Handl Tamás lett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) igazgatója, mivel „a szakmai alapokat a gazdasági szemlélet váltotta fel”. Ovádi ezt válaszában nem igazította ki, sőt hozzátette, hogy „most azt halljuk, hogy túlaltatást terveztek, klórtablettával és hideg vízzel mosnak fel, és takarékossági okokból éjszakára lezárják a fűtést”, továbbá, hogy korábban arra kérte Szabó Rebekát, „konfrontálódjon a főnökével” az Illatos úti állatok érdekében. 

Szabó Rebeka, a főváros állatvédelmi biztosa a Pesti Hírlap megkeresésére úgy válaszolt, hogy konfrontációról szóló felkérésre nem emlékszik, mi több legutóbbi beszélgetésük alkalmával Ovádinak is cáfolta, hogy a kutyák jóléte szempontjából bármiféle változás történne az ebrendészeti telepen. „Altatást soha nem is terveztünk, most se tervezünk és ezután se fogunk” – ismételte meg határozottan lapunknak. „Egyedül a helyhiányt tudom megerősíteni, ami a telep fizikai adottságaiból adódik, ez viszont már Tarlós István alatt és azelőtt is így volt” – tette hozzá. 

Ovádi a Dokta alapítvánnyal történt szerződésbontásra is kitért az interjúban. Szerinte „politikai tisztogatások történtek”, és még az Illatos úthoz köthető civil szervezettől sem akarták sokáig elfogadni a négymillió forintos segítséget. Ovádi alighanem arra gondolt, hogy a Doktát (Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány) Pető György, a FÖRI Tarlós István alatti vezetője, és György István korábbi főpolgármester-helyettes hozta létre. A kuratórium tagja pedig az a Dódity Gabriella, aki közösségi oldalán írt arról, hogy értesülései szerint a telepen túlaltatást terveznek. Dódity egyben a Fidesz kispesti önkormányzati képviselője, így több szállal is kötődik a főváros és a telep előző vezetéséhez.

A FÖRI korábban közleményben reagált a Doktával való szerződésbontással kapcsolatos hírekre. Ebben azt írták, hogy az átadás átvétel során az alapítvány által hét év alatt gyűjtött adományokból mindösszesen négy darab eszköz volt a FÖRI leltárába felvezetve. Emiatt bontották fel azt a korábbi megállapodást, amely alapján a Dokta kizárólagos adománygyűjtő szervezete lehetett a telepnek. A telep fenntartója és az alapítvány azóta új megállapodást kötött, amelynek értelmében az Illatos út vezető állatorvosa fogja meghatározni, mit szükséges beszerezni, amit aztán az alapítvány a rendelkezésére álló pénzösszegből megvásárol, majd szabályosan ad át. 

„Dódity Gabriella egy fideszes önkormányzati képviselő, úgy gondolom, hogy az ő kommunikációját ez egyértelműen meghatározza” – reagált Szabó Rebeka a túlaltatásról és az adományok visszautasításáról szóló hírekre. „Az Illatos úti dolgozók lelkiismeretesen végzik a munkájukat, igyekeznek a lehető legjobb körülményeket megteremteni a kutyáknak, biztosítják a szükséges állatorvosi ellátást, a telep vezető állatorvosa pedig ugyanúgy Kozma Tamás, mint korábban” – számolt be a telepen szerzett tapasztalatairól. 

A főváros állatvédelmi biztosa szerint a már említett helyhiányra is van megoldás: „Nagyobb, zöldebb helyet kell találnunk a telep részére, amire a főváros előző vezetése nem volt hajlandó.” Hogy erre mikor kerülhet sor, amikor a városvezetés nemrég jelentette be, hogy a járvány miatti gazdasági visszaesés okán elmaradó bevételeik és a kormányzati elvonások miatt szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat, úgy felelt, hogy ez a terv az ötéves önkormányzati ciklusban gondolkodva reális. 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version