Magyarország

Egyik nap centrifugát, másnap mosógépet lopott

Published

on

Forrás: Shutterstock

A karcagi nyomozók rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Tegnap délután valaki bement egy kunmadarasi lakóház udvarára, és az épületből egy keverőtárcsás mosógépet tulajdonított el – írja a police.hu. A mosógéppel kifelé igyekvő férfit a sértett és egyik hozzátartozója meglátta, és azonnal felszólították, hogy álljon meg. A férfi ennek nem tett eleget, a mosógépet az utcán letette, és elszaladt a helyszínről. A bejelentést követően, a kiérkező rendőrök a mosógépet lefoglalták. A karcagi nyomozók gyors adatgyűjtés követően azonosították, elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit kihallgattak az ügyben.

A rendőrök megállapították, hogy megalapozott a gyanú arra is, hogy a terhelt valósította meg azt a bűncselekményt, ami egy nappal korábban az esti órákban történt. A bejelentés szerint, ismeretlen személy egy kunmadarasi családi házból centrifugát lopott el. A 25 éves gyanúsított kihallgatásakor mindkét bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőröknek elmondta, hogy míg a tulajdonos és családja a nappaliban televíziót nézett, ő belépett a házba és magával vitte az előszobában elhelyezett centrifugát. A nyomozók az ellopott centrifugát a gyanúsított testvérénél végzett kutatás során megtalálták és lefoglalták.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version