Nagyvilág

Maradona holttestével szelfizett három férfi

Published

on

Forrás: Mars Films

A három férfi nem a ravatalozó munkatársa volt, csak besegítettek – majd fotózkodtak.

Szelfiket készített a szerdán elhunyt focilegenda, Diego Maradona holttestével három férfi, akik a ravatalozásnál segédkeztek – írta a BBC nyomán a hvg.hu. A szívroham következtében elhunyt Maradonát csütörtökön a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel zárt koporsóban, a holttestet ezt megelőzően előkészítették a temetésre. A munkálatokkal megbízott temetkezési cég külsős munkaerőt is alkalmazott a rövid határidő és a sok tennivaló miatt. A három, kölcsönzött munkaerőként dolgozó férfi így juthatott a nyitott koporsó közelébe, és fotózkodhatott előtte.

Miközben rajongók ezrei rótták le kegyeletüket az elhunyt előtt, a közösségi médiában megjelentek a felvételek. Ezek szerint az egyik férfi hozzá is ért Maradona holttestéhez. Egy másik képen az látható, hogy egy másik dolgozó a hüvelykujját felfelé mutatva a kamerába mosolyog.

Az ügyből hatalmas botrány lett, a temetkezési cég képviselője elcsukló hangon kért bocsánatot az egykori labdarúgó hozzátartozóitól, akiket jól ismert, mert több családtagjuk temetését is ők intézték. Mint mondta, a rendőrséggel egyeztetett a temetés részleteiről, amihez kis időre elhagyta a koporsó környékét. A három munkás viszont ott maradt – és fotózkodott.

A család nem tervezi, hogy jogi útra tereli az ügyet.

Maradonát már eltemették, a nyilvános búcsúztatáson tízezrek vettek részt, a ceremónia már szűk körben zajlott.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version