Nagyvilág

Állatkínzás gyanúja miatt keresnek egy lakodalmas oroszlánt

Published

on

Egy oroszlánt keres égre-földre a román rendőrség két, Bukarest környéki megyében – írja a Főtér. Az ügy egy videókliphez kapcsolódik, amelyet a török kesergőket idéző balkáni lakodalmas trashműfaj, a manele egyik jeles román képviselője, a Dani Mocanu névre hallgató művész egyik slágerlista-csúcsokat ostromló nótájához forgattak.

“A hangzásában és megjelenítésében némileg a túltengő képiségű és zeneiségű bollywoodi filmprodukciókat is megidéző, Stop Romania című klipben a maneleénekesek megszokott luxusfétisének jegyében kastélyszerű miliő, harsány színű bútorok és hosszú combú, kihívóan vonagló táncoslányok szerepelnek – mellettük pedig visszatérő motívumként felbukkan egy oroszlán is. Na, ez indította be a vészjelzést a hatóságoknál” – írja a lap.

Mint kiderült az oroszlánon sérülések nyomai láthatók, e mellett az állat puszta szereplése is felveti a gyanúját annak, hogy sérültek az állatvédelmi szempontok. A rendőrök ennek nyomán két Argeș megyei helyszínen – Mocanu és az operatőr lakásán –, valamint egy Ilfov megyei stúdióban is házkutatást tartottak szerdán.

A botrányt a klipben egy elfuserált szikh kényurat idéző szerelésben megjelenő Mocanu sem hagyhatta szó nélkül, bejegyzésében igyekezett mindenkit biztosítani, hogy az oroszlán jól van, a sebeket csak a klip kedvéért „ejtették” rajta, és valójában egy sörénye szála sem görbült meg, mivel csupán profi sminkről van szó. Amúgy nagyon udvarias volt, mivel megköszönte szépen a hatóságoknak a klip számára biztosított ingyen reklámot.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version