Nagyvilág

Macron támogatja az örményeket

Published

on

Emmanuel Macron francia elnök kifejezte támogatását szombaton az örményeknek a nemrég tűzszünettel lezárt örmény-azeri fegyveres konfliktussal kapcsolatban: ellátogatott az örményországi és hegyi-karabahi örmények számára segélyt gyűjtő párizsi civilszervezethez. Franciaországban mintegy 600 ezer fős örmény kisebbség él.

A kormány segítségével vasárnap indul Franciaországból Jerevánba az első olyan repülőgép, amely elszállítja a Phoneton nevű civilszervezet által összegyűjtött segélyt a rászorulóknak. Macron a Phoneton székhelyén kijelentette, hogy Franciaország tartozik ezzel a segítséggel annak a 120 ezer örménynek, akinek el kellett menekülnie Hegyi-Karabahból az azeri területfoglalás miatt, valamint annak a körülbelül egymillió örményországi lakosnak, aki „elviselhetetlen körülmények között él”.

A Phonetont csütörtökön alapították meg, de azóta már 1,7 millió eurónyi segélyt gyűjtött össze, noha a szervezők szerint ennél sokkal többre van szükség.

Macron hivatala pénteken közölte: Franciaország nemzetközi megfigyelés alá akarja helyezni a hegyi-karabahi tűzszünet betartását, mert attól tart, hogy Oroszország és Törökország kizárja a nyugati hatalmakat a béketárgyalásokból.

Noha a karabahi konfliktusra politikai megoldást kereső EBESZ-minszki csoportnak Oroszország mellett az Egyesült Államok és Franciaország is társelnöke, az Örményország és Azerbajdzsán közötti tűzszüneti megállapodást Oroszország egyedül kényszerítette ki, és ennek értelmében orosz békefenntartókat vezényelnek Karabahba. Moszkva azonban a november 10-i tűzszünet óta tárgyalt Ankarával, aminek az lehet eredménye, hogy török katonák is mehetnek majd oda a tűzszünet ellenőrzésére. Ankara Azerbajdzsán fő szövetségese, és mindig bírálta a minszki csoportot amiatt, ahogy a konfliktust kezeli. Ráadásul Franciaország és Törökország viszonya hónapok óta nagyon rossz.

Azerbajdzsán és Örményország, két szomszédos volt szovjetköztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version