Magyarország
Szlávik szerint elég az emberek 50-60 százalékát beoltani a sikeres amerikai vakcinákkal
Ha tényleg 90 százalékos a hatásfokuk. A főorvos azt is elmondta, az idősek lehetőleg ne fogadjanak látogatókat.
Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton a közmédiának, írja az MTI.
Szlávik János közölte: naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma, és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek – tette hozzá.
Kiemelte: fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket, de az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre különösen vonatkoznak az előírások. Ők a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat – javasolta a főorvos.
A vírus elleni vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, hogy óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni.
A kormány úgy döntött, hogy többféle oltóanyagot szerez be, de csak azt alkalmazza majd, amelyik biztonságos, hatékony és semmilyen veszélyt nem jelent az emberekre – hangsúlyozta.
Beszélt arról is, hogy két amerikai vakcináról azt állítják, 90 százalék feletti a hatékonysága. Ez esetben a lakosság 50-60 százalékának beoltásával megfelelő védettséget lehetne elérni – tudatta.
Szlávik János kitért arra is: a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg, valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, és tagadják a vírus létezését. A főorvos reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes.
Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek – mondta Szlávik János, aki bízik benne, ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!