Magyarország

Novák Katalin: A családbarát vállalatok versenyképesebben tudnak működni

Published

on

A családbarát vállalatok versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni, mert dolgozóik lojálisabbak a céghez és munkájukat elhivatottan végzik – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom eseményén beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány idején sok vállalat ismerte fel a rugalmas munkabeosztásban rejlő lehetőségeket, ami figyelembe tudja venni a családi változásokat, kihívásokat, nehézségeket is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy családban mindig adódnak olyan helyzetek, amelyek „rugalmas megoldásokért kiáltanak”. Szerinte a családosok is szívesebben járnak be olyan munkahelyre, ahol ezt tekintetbe veszik, ahol igyekeznek közösen megoldást találni a problémákra.

A koronavírus-járvány rendkívüli időket hozott, ebben a helyzetben kell biztosítani az ország, a gazdaság, a vállalatok működését, a családok életét – mondta, majd hozzátette: állami támogatással segítik a munkaadókat, hogy a jövőben rugalmasabban működhessenek.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version