Nagyvilág
Michel: Az Európa Tanács mindenki számára elfogadható megoldást keres
A legtöbb uniós tagország elégedett az Európai Parlamenttel kötött, a jogállamisági mechanizmust is magában foglaló megállapodással, mivel azonban néhány tagállam nem támogatja azt, az Európai Tanács továbbra is mindenki számára elfogadható megoldást keres – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
Michel az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciáját követően kiemelte, az Európai Unió hosszú távú költségvetése és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap vonatkozásában az uniós tagállamoknak egységeseknek kell maradniuk.
Emlékeztetett, az uniós tagállamok vezetői júliusi csúcstalálkozójukon megállapodásra jutottak úgy az uniós költségvetést, mint a helyreállítási csomagot illetően.
A vezetőknek meg kell őrizniük a megállapodás egységét, a pénzügyi csomag ugyanis elengedhetetlen a gazdasági fellendüléshez, ezért amilyen hamar csak lehetséges, végre kell hajtani – emelte ki.
„Az Európai Unió varázsa abban rejlik, hogy megoldásokat kell találni akkor is, amikor ez lehetetlennek tűnik. Senki sem becsüli alá a helyzetet, amellyel mindannyian szembesülünk. Elszántságra és keményen munkára van szükség az akadályok leküzdéséhez” – fogalmazott.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben kijelentette: a helyzet Európában továbbra is súlyos és aggodalomra ad okot, ezért a tagállamoknak még jobban össze kell hangolniuk erőfeszítéseiket.
Elmondta, hogy a tagállami vezetők egyetértettek a tesztelés közös megközelítését és kölcsönös elismerését célzó rendszer kialakításának fontosságában, a hatékony és biztonságos oltóanyagok tagállamok közötti méltányos elosztásában, valamint a járvány visszaszorítását célzó korlátozó intézkedések tagországok közötti összehangolásában és fokozatos feloldásának koordinálásában. Hangsúlyozták még az információk és a jó tapasztalatok megosztásának, a hatékony oltóanyagok melletti kampány összehangolásának, valamint az álhírek elleni fellépés jelentőségét – tette hozzá.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Unió még az év vége előtt jóváhagyhatja a Pfizer és a BioNTech közös, valamint a Moderna vállalatok tesztelés alatt álló két, koronavírus elleni vakcináját.
„Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már december második felében feltételes forgalomba hozatali engedélyt adhat számukra, ha minden továbbra is probléma nélkül halad” – fogalmazott.
A helyreállítási alap és az uniós költségvetés körül kialakult vitával összefüggésben azt mondta, Európa „sok, és nagyon súlyos helyzetet élt már át”, de mindig „megoldásokat talált a továbbjutásra”. A gazdaságmentő csomag minden elemét illető egyetértés elérése érdekében az európai intézmények vezetői a következő időszakban „nagyon intenzív” munkát folytatnak majd a „komoly akadályok” elhárítására – tette hozzá a bizottság elnöke.
Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja, aki Berlinben kapcsolódott a videókonferenciához közölte: Magyarország és Lengyelország egyértelműen kifejezték, hogy jelen formájában nem tudnak egyetérteni a jogállamisági feltételekkel, ezért fenntartják vétójukat az uniós költségvetés és a koronavírus-járvány által okozott károk helyreállítását célzó alappal összefüggésben.
Véleménye szerint a német soros elnökség és az Európai Parlament közötti megállapodás jó és kiegyensúlyozott, azonban az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács a teljes egyetértés hiányában nem tudja javaslatait az uniós parlament elé terjeszteni.
A magyar és a lengyel vétó „komoly problémát” jelent, amit minél előbb meg kell oldani – emelte ki. Hozzátette, fenyegetés helyett kemény közös munkára van szükség a patthelyzet feloldására, és a tagállamoknak folytatniuk kell a megbeszéléseket Magyarországgal és Lengyelországgal a megállapodás elérése érdekében.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban azt mondta, amint hozzáférhető a vírus elleni engedélyezett oltóanyag, Európa megkezdi a beoltást. Előre mutatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság felkérése alapján már több tagállam rendelkezik részletes oltási programmal és tervekkel a vakcinák elosztását illetően.
(mti)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!