Magyarország

Müller Cecília: megérkezett a szezonális influenza is

Published

on

Továbbra is a járvány második hullámának felfutó szakaszában vagyunk – mondta Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

A kijárási korlátozásokról szólva az országos tiszti főorvos azt közölte, hogy a bevezetésük után két héttel a fertőzöttek, négy héttel pedig az elhunytak számában várnak javulást. Az esetleges további korlátozásokról a jövő héten születik döntés.

Müller az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) hivatkozva kijelentette: ha az emberek 95 százaléka viselne maszkot, akkor nem lenne szükség további szigorításokra.

A tiszti főorvos szerint a koronavírus mellé megérkezett a szezonális influenza is Magyarországra. Állítása szerint hetente ellenőrzik, hogy mindenhol rendelkezésre áll-e az influenza elleni oltóanyag, a mostani adatok szerint az első szállítmány 74 százalékát már beadták az igénylőknek. Egyes helyeken az eddig kiszállítottnál többen kértek a kormány által erősen javasolt vakcinából, ezért fordulhatott elő, hogy nem tudott mindenki hozzájutni.

Az újságírói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy az a magyar állampolgár, aki 20 óra után ér haza külföldről, mentesül a szabálysértési szankciók alól. Külföldiek viszont csak akkor léphetnek Magyarország területére, ha előbb mentességet kérnek a korlátozások alól a rendőrségtől.

Az is kiderült, hogy bár hivatalosan nem kötelező, nagyon fontos lenne, ha a mások lakásában dolgozó szakemberek is maszkot viselnének. Egyelőre ez csak ajánlás.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version