Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A hidegháború óta nem volt ekkora a britek védelmi költségvetése

Létrehozva:

Boris Johnson

A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány. A programot Boris Johnson miniszterelnök csütörtökön ismerteti majd a londoni alsóház képviselőivel.

A Downing Street által szerdán előzetesen közzétett részletek szerint a védelmi költségvetés a kormányzó Konzervatív Párt tavalyi választási programjában szereplő terveken felül 16,5 milliárd font (6700 milliárd forint) pótlólagos forráshoz jut a következő négy évben.

A brit védelmi tárca éves költségvetése jelenleg 40 milliárd font (több mint 16 ezer milliárd forint), így a védelmi kiadások évente mintegy 10 százalékkal emelkednek majd a négy évre szóló program idején.

A brit kormány eddigi terveiben az szerepelt, hogy a jelenlegi parlament négy év múlva lejáró mandátumának végéig a védelmi kiadások minden évben az inflációt 0,5 százalékponttal meghaladó mértékben emelkednek. A csütörtökön bejelentett program az érvényes inflációs előrejelzések alapján azt jelenti, hogy a brit védelmi költségvetés a következő négy évben összesen 24,1 milliárd fonttal (9800 milliárd forinttal) növekszik.

A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a program alapján Nagy-Britannia védelmi költségvetése lesz a legnagyobb Európában, és az Egyesült Államoké után a második legnagyobb a NATO-ban.

A Downing Street közölte: a tervek között szerepel egy új védelmi ügynökség létrehozása a mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeinek kutatására, egy kibervédelmi erő kialakítása, és létrejön egy űrvédelmi parancsnokság is, amely 2022-ben bocsáthatja fel első műholdját.

Mindezt kiegészíti egy 5,8 milliárd fontos katonai kutatási-fejlesztési program, emellett a kormány pótlólagos forrásokat biztosít a tervezett új légi hadviselési rendszer kifejlesztésére, amelynek célja az ezen a területen harminc éve tapasztalható rendszerszintű hanyatlási folyamat visszafordítása.

E programok a kormány előrejelzése szerint a következő négyéves időszakban évi tízezer új állást teremtenek.

Boris Johnson a védelmi kiadási tervezet indoklásában kifejti, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet veszélyesebb, és hevesebb versengés jellemzi, mint a hidegháború óta bármikor.

    „Most esély kínálkozik arra, hogy véget vessünk a visszavonulás korszakának, átalakítsuk fegyveres erőinket, erősítsük globális befolyásunkat, új technológiákat honosítsunk meg és megvédjük népünket, életformánkat” – hangsúlyozza csütörtöki programismertetőjében a brit miniszterelnök.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink