Magyarország

Postán érkezett hozzá a kokain, két év után bukott le

Published

on

Forrás: Shutterstock

Az ügyészség szerint körülbelül egymillió forint haszonra tett szert.

Vádat emelt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki a külföldről érkező kábítószert rendszeresen értékesítette Debrecenben. A debreceni férfi 2017 középétől 2019. tavaszáig rendszeresen vásárolt az interneten különféle kábítószert (kokain, marihuána, speed), amit az ismeretlen külföldi eladó csomagként vagy postai küldeményként adott fel, és azok postai úton érkeztek meg a vádlott és a csomagok tartalmát nem ismerő édesanyja debreceni lakására, vagy azokat valamelyik futárszolgálat kézbesítette – idézi a Cívishír az Ügyészség közleményét.

2019 márciusában a vádlott Hollandiából kokaint rendelt az édesanyja lakóhelyére. Az ismeretlen eladó a kábítószert postai küldeményként adta fel, ami 2019. március 20-án érkezett meg Magyarországra. A küldemény ellenőrzése során megállapították, hogy a csomag kábítószert, közel 20 gramm kokaint tartalmazott két alumínium tasakban, és lefoglalták.

A vádlott debreceni tartózkodási helyén megtartott kutatás során a kábítószer adagolásához, csomagolásához szükséges eszközöket, illetve különféle kábítószer tartalmú anyagokat foglalt le az ügyben eljáró Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A maga is több éve kábítószert fogyasztó vádlott az általa rendelt különféle kábítószert rendszeresen értékesítette Debrecenben és ezáltal körülbelül egymillió forint haszonra tett szert.

A kábítószer-kereskedő fegyházbüntetést kaphat, és a közügyektől is eltilthatják.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version