Nagyvilág
A szenátus republikánus vezetője óva intette Trumpot attól, hogy túl gyorsan vonja ki a csapatokat Afganisztánból
Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus többségének vezetője szerint nem szabadna túl gyorsan kivonnia az Afganisztánban és Irakban szolgáló katonákat Donald Trumpnak.
McConnell hétfőn a szenátusban elmondta, hogy ez csak a szélsőségesek propagandájának adna tápot.
„Az Egyesült Államok elhamarkodott távozásának következménye még annál is súlyosabb lehet, mint az Obama-féle 2011-es iraki kivonulásé, amely az Iszlám Állam felemelkedéséhez vezetett” – jelentette ki.
Szerinte az USA ezzel szerinte „magára hagyná” szövetségeseit, és átadná a terepet a táliboknak Afganisztánban, lehetőséget adva az Iszlám Állam és az al-Kaida számára, hogy újból megerősödjenek.
A látványt, ahogy az amerikai katonák hátrahagyják létesítményeiket és berendezéseiket (…) az amerikai megaláztatás és vereség szimbólumaként, valamint az iszlamista szélsőségesek győzelmeként fogják sugározni világszerte” – hangsúlyozta.
A CNN és a The New York Times közben arról tudósítottak, hogy a védelmi minisztérium már meg is kapta az utasítást, hogy vonjon ki 2500 katonát a térségből, mindössze körülbelül ugyanennyi főt hagyva az országban.
A Pentagon egyelőre még nem erősítette meg ezt, sem azt, hogy állítólag a lépésnek az elnöki utasítás szerint még Joe Biden január 20-i hivatalba lépése előtt meg kell történnie. Viszont azt közölték, hogy az ügyben még a héten hivatalos bejelentés történhet.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!