Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Olasz járványorvos: nem adjuk fel az embertelen munkatempó

Létrehozva:

A vártnál korábban érkezett második járványhullámról, elszánt, de fáradt orvosokról, és a sürgősségi osztályokon biztonságot kereső emberekről számolt be Sandro Petrolati orvosprofesszor, a római San Camillo-Forlanini-Spallanzani kórházkomplexum kardiológiai intézetének vezetője az MTI-nek hétfőn adott interjúban.

Petrolati professzor a több mint tizenkét órás műszakja kezdetén arról beszélt, minden nap úgy áll munkába munkatársaival együtt, hogy tudják, újabb nehéz nap áll előttük. 

„Az elszántság és a fáradtság keveredik orvosokban és ápolókban. Nem adjuk fel az embertelen munkatempó, a bennünket is uraló szorongás, a közöttünk is terjedő betegség ellenére” – mondta. Úgy látta, a tavaszi első hullám után az egészségügyben dolgozók is azt hitték, egy ideig levegőhöz jutnak, de a második hullám fáradtan érte őket. „Aggódunk, hogy ez a mostani időszak az elsőnél is hosszabb lesz, és nem fogjuk bírni” – tette hozzá.

Reményt az utóbbi hetekben gyorsan toborzott fiatal orvosok érkezése hozott. „Soha nem gondoltuk volna: pandémia kell ahhoz, hogy több orvos generáció ismét együtt dolgozhasson”. 

 Terápiának nevezte a folyamatos kibeszélést is, mivel „nincsen olyan pillanata a napunknak, amikor ne osztanánk meg egymással a tapasztalatokat, ki hogyan kezelte a betegeket, vagy milyen cikket látott, hiszen óránként megjelenik valami”. 

Hozzátette, a szakmabeliek közötti gyors kommunikáció segített korrigálni a kezdeti tévedéseket, amikor a járvány tavaszi terjedése kezdetén „teljesen tudatlanok voltunk, azt sem tudtuk, milyen ellenséggel álltunk szemben”. 

Sandro Petrolati nem titkolta, főorvosként ugyanúgy követi a naponta közölt járványadatokat mint akárki más. Elmagyarázta, hogy a számok alakulásából kalkulálja ki a várható tetőzést, valamint azt, „hogyan osszuk be az erőnket”. Hozzátette, hogy a legerősebb hullámot a január-február időszakban várja. 

A főorvos elmondta, hogy az eredetileg is fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani-kórház kihasználtsága maximális, mind a kétszáznegyven ágy foglalt, és a negyvenöt helyes intenzív osztály is megtelt. Így a hármas komplexum másik két kórháza, a San Camillo és a Forlanini intézeteit alakították át Covid-osztállyá az utóbbi hetek „betegáradatának” ellátására. Tavasszal négy, az utóbbi egy hónap alatt már nyolc osztályból lett járványközpont, közöttük a kardiológiából is. A mostanáig a járványtól megkímélt olasz fővárosban – az orvosprofesszor szerint – papíron elegendő ágyat tudnak biztosítani, de ez az összes kórház járványközponttá való átalakítását jelentheti. A nem Covid-betegektől azonban nem vehetünk el minden helyet – jelentette ki. 

Meglepetésnek nevezte a járványhullám gyors visszatérését, mely az előjelzett november helyett már szeptember végén, október elején jelentkezett.

A tavaszi hullámhoz képest újdonságnak minősítette a lélegeztetőgépet nem igénylő, mégis kórházi kezelésre szoruló betegek számának rohamos növekedését. Precedens nélkülinek tartotta a saját lakásukban, házi karanténban tartott magányos betegek tömegét, akiknek száma megközelítette a 800 ezret. Veszélyes ennyi beteget magára hagyni – jelentette ki.

„Amikor meglátják a teszteredményt, és kiderül, hogy pozitívak, olyan mintha ítéletet mondanának felettük. Inkább kórházba akarnak menni, mert ott biztonságban érzik magukat. Ezért ostromolják a sürgősségi osztályokat, ahogy feltételezett tüneteket észlelnek, nem akarnak egyedül maradni”- nyilatkozta Sandro Petrolati. 

Az Anaao-Assomed orvos szakszervezet titkáraként kijelentette, hogy a római kormány nem hallgatta meg a szakma nyári vészkiáltásait, amikor az orvosok arra figyelmeztettek, hogy a betegség enyhült ugyan, de nem múlt el. A területi korlátozások helyett az országosan bevezetett intézkedéseket nevezte előnyösebbnek, mivel így az egészségügy is egységes rendszerben tud működni. 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink