Nagyvilág
Jack London, a királynő és az alelnök
Minden jel szerint elérkeztek a hosszú téli esték, hogy kedvünkre szemezgethessünk a friss sorozatokból és filmekből. Novemberi premiereket ajánlunk a Magyarországon elérhető streamingtartalmakból.
Midas követői (2020) spanyol minisorozat
A nem túl távoli jövőben játszódó disztópikus történet kitűnő minisorozatnak látszik. A most bemutatott hat rész legalábbis lezárt történet benyomását kelti, persze az is lehet, hogy a sztori folytatható afféle politikai, üzleti drámaként.
A történet alapját egy 1900 körül megjelent Jack London-novella adja, amelyben egy üzletember zsarolólevelet kap. Komoly összeget követelnek tőle, azzal fenyegetve, ha nem fizet, bizonyos időközönként megölnek egy véletlenszerűen kiválasztott embert. A sztori középpontjában egy lapkiadóvállalat fiatal és befolyásos elnöke, Victor Genovés (Luis Tosar) áll, egy olyan világban, ahol különböző azonosíthatatlan csoportok, antiglobalista és rendszerellenes tüntetők épp szétverni készülnek egész Európát. A sorozat múlt pénteken debütált.
A korona (2020) brit sorozat, negyedik évad
A brit királydráma tegnap bemutatott negyedik évada a ‘70-es évek végétől a ‘80-as évekig tart, amikor Erzsébet királynő (Olivia Colman) összeütközik Nagy-Britannia első női miniszterelnökével, Margaret Thatcherrel. A vasladyt a kilencvenes évek kultsorozatából, az X-aktákból jól ismert Gillian Anderson alakítja.Thatcher politikájának hatására feszültségek keletkeznek a miniszterelnök és a királynő között, ami csak súlyosbodik, amikor az ország háborúba kerül Falklandon, konfliktusokat generálva ezzel a nemzetközösségen belül. Az évad azért is izgalmas, mert feldolgozza Károly herceg (Josh O’Connor) és Lady Diana Spencer (Emma Corrin) viharos házasságának kezdetét.
Az alelnök (2018) amerikai életrajzi dráma
Adam McKay író-rendező filmje, a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolózóbb elméjét, Dick Cheney-t állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában.
Ez a sötét humorú és gyakran nyugtalanító film bemutatja, ahogy Cheney ravasz politikai mesterkedései teljesen átrajzolják az amerikai politika térképét, de úgy, hogy még évtizedek elteltével is érezhetők tevékenységének hatásai. Ám ez csak az egyik oldala Dick Cheney karakterének. A nyilvánosságban róla kialakult képet árnyalja visszafogott magánélete, a családja iránt táplált szeretet, amelyeket a film szintén aprólékosan ábrázol.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!