Magyarország

Majka megint kórházba került

Published

on

Forrás: Majka Facebook-oldala

Megint megjelent a gyulladás a szervezetében. 

Élőben jelentkezett be Majka a kórházból, ahol elmondta, hogy mivel korábban jobban volt, a fia születésnapjára mindenképpen haza akart menni a kórházból. Otthon viszont nem figyelt, megerőltette magát, másnapra pedig annyira legyengült, hogy az ágyban alig tudott megfordulni.

– Ennek az lett a következménye, hogy kiszáradtam, nem tudtam normálisan inni. Sejtettem is, de annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy igyak egy pohár vizet, vagy kettőt, vagy amennyit kellett volna, mert 38,5 volt a lázam – mondta Majka a videóban. Lázcsillapítót is bevett, estére jobban lett, majd később újra belázasodott.

– Bejöttem, a gyulladás ráment egy másik szervemre, gyakorlatilag ettől lettem lázas, erre pedig nem ittam eleget – mondta az énekes, hozzátéve, hogy most addig nem megy haza, amíg teljesen jól nem lesz. 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version