Martin József Péter: A járvány mint ürügy

Kísért a közelmúlt. A járvány elleni védekezés örve alatt tavasz után ismét olyan politikai manőverekbe kezdett a kormány, amelyek köszönőviszonyban sem állnak a koronavírus okozta egyre romló egészségügyi és gazdasági helyzet kezelésével. Ha még emlékeznek: fél éve, a pandémia első hullámában döntöttek egyebek mellett milliárdok átutalásáról vadászati kiállításra, a Budapest‒Belgrád vasútvonal beruházási iratainak titkosításáról, és akkor kezdték el kistafírozni tízmilliárdokkal a Mathias Corvinus Collegiumot, az akkor még csak egyszerű szakkollégiumként ismert intézményt. Már akkor csúcsra járatták a haveri pénzosztást.

És most sincs ez másként. A klientúra helyzetbe hozása persze az Orbán-rendszerben folyamatos, mondhatni a rendszer része, és a jelek szerint a világjárvány kezelésével is különös összefüggést mutat. Egyfelől azért, mert a járvánnyal nem összefüggő ügyekkel próbálják meg elterelni a figyelmet az egyre romló egészségügyi és a veszélyes tartományokat közelítő gazdasági mutatókról. Másfelől pedig azért, mert míg mindenki érthető módon a „túléléssel” van elfoglalva, ismét lehet egyet csavarni az autokrata hatalomgyakorlás és az azzal szoros összefüggésben álló haveri pénzcsatornák srófján.  

Nem nagyon lehet másként értelmezni annak a negyven elemből álló javaslatcsomagnak jó néhány – a járvány megfékezésével össze nem függő – elemét, amelyet november 10-én és aznap éjjel (!) nyújtott be a kormány az országgyűlésnek, és amely a már eddig is csak nyomokban meglévő jogállamiság további romlásának ágyaz meg.

Az egyik ilyen rendelkezés, a közpénz fogalmának alkotmányos szűkítése újabb korrupciós kockázatokat jelent. Amennyiben beigazolódik a kritikusok félelme, és a „gránitszilárdságú” Alaptörvényt kilencedszer is módosítják, az állami vállalatok és az állami alapítványok gazdálkodása immár nem minősül majd közpénzkezelésnek. Eddig e szervezetek költekezéseit, ha másként nem, közérdekű adatigénylés nyomán tetten lehetett érni, ám ha az alkotmánymódosítás zöld utat kap, akkor ez a lehetőség megszűnik. Így különféle jogcímeken újabb sokmilliárd forint veszítheti el közpénz jellegét, és landolhat a kormányhoz közeli köröknél, mint ahogy az történt korábban – például – a jegybanki alapítványok vagy a látványsportoknak juttatott társaságiadó-kedvezmények esetében. A különbség annyi lesz, hogy most már tudni sem fogunk róla.

A választási törvény sokadik, egyoldalú módosítása sem sportszerű lépés, igaz, nem is annak szánták. Inkább annak a jele, hogy a kormány be kívánja betonozni a hatalmát, és meg akarja nehezíteni az ellenzék dolgát. A jelenlegi tervezet az eddigi 27 helyett 50 egyéni jelölt indítását szabja az országos lista állításának feltételéül, annak ürügyén, hogy így lehessen elejét venni a „kamupártok” közpénzrablásának. A kormány érvelése azonban minimum sántít, hiszen a jelöltállítás önmagában aligha okozhat gondot az amúgy is csalásra játszó álpártok jelentős részének. A Transparency International Magyarország álláspontja szerint inkább az elszámolási szabályok szigorítása lehetne célravezető ebben a harcban.

A választási törvény módosítása mögött meghúzódó hatalomtechnikai számítás inkább azt jelzi, hogy az igazi harc az ellenzék ellen zajlik. Ennek kimenetele kétséges, mert az új szabály akár össze is kovácsolhatja az ellenzéket, arról nem beszélve, hogy maximum két lista állítására a módosítás után is nyílhat lehetősége az ellenzéknek, annál több pedig politikailag amúgy sem életszerű.

Akárhogy is lesz, a kormány eddigi lépései a korrupció további törvényesítésének és az autokrata hatalomgyakorlás irányába mutatnak, ami még akkor is elítélendő lenne, ha a járványt a lehető legjobban kezelnék. De hát hol vagyunk ettől?!

(A szerző a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa)