Nagyvilág
A belbiztonsági tárca szerint ez volt minden idők legbiztonságosabb választása
A választást lebonyolító tisztviselők is országszerte arról számoltak be, hogy a választás rendben zajlott.
A november eleji volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása, és semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy akár csak egyetlen választási rendszer meghibásodott vagy illetéktelenek fértek hozzá – jelentette magyar idő szerint péntek reggel a The New York Times című amerikai napilap a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva.
A lap azt írja, hogy a tárca kiber- és infrastruktúrabiztonsági ügynöksége által helyi idő szerint csütörtökön kiadott közlemény ellentmond annak, amit Donald Trump hivatalban lévő elnök állított a voksolás óta többször is, hogy a választáson óriási visszaélések történtek, és szavazatokat vettek el tőle, és ha az illegálisan leadott voksokat nem számítják be, akkor ő nyeri a választást. Csütörtökön, nem sokkal a DHS közleményének közzététele előtt a Twitteren azt állította, hogy egy szavazógép országszerte 2,7 millió olyan szavazatot semmisített meg, amelyet őrá adtak le. Trump állítását a közösségi portál azonnal megjelölte félrevezető információként.
Az elnök állítása egy michigani, megyei szoftverhibára vonatkozott, ahol számolási hibát találtak, de kiderült, hogy emberi hibáról volt szó, amelyet időben észrevettek és korrigáltak.
A közleményt a választási infrastruktúráért felelős kormányzati koordinációs tanács jegyzi, amelyben a DHS illetékesei a választást szervező szövetségi és állami tisztviselők, valamint a hardvert üzemeltető cégek képviselői is helyet foglalnak. Benjamin Hovland, az Egyesült Államok választásokat segítő bizottságának vezetője elmondta, hogy azért adták ki a közleményt, mert rengeteg „a választási csalásra vonatkozó alaptalan állítás, amelyre fikarcnyi bizonyítékot sem láttunk”. „A politikailag motivált retorika és az alaptalan állítások miatt a választási tisztviselők zaklatásnak és fenyegetésnek vannak kitéve” – húzta alá Hovland, aki szerint az Egyesült Államok külföldi ellenségei pontosan azt akarják, hogy a választópolgárok elveszítsék a demokráciába vetett hitüket.
A The New York Times emlékeztetett, hogy a választást lebonyolító tisztviselők is országszerte arról számoltak be, hogy a választás rendben és simán zajlott, egyetlen államban sem tapasztaltak rendszerszintű csalást, sem külföldi beavatkozást a választási infrastruktúrába, és csak olyan, kisebb hardverproblémákat tapasztaltak, amelyek minden választáson megesnek. A szavazatszámlálás jelenlegi állása szerint Joe Biden demokrata párti jelöltre 5 millióval többen szavaztak, mint a hivatalban lévő elnökre, és a hivatalosan elnököt választó elektori kollégiumban is megvan a megválasztáshoz szükséges többsége.
„Tudjuk, hogy rengeteg alaptalan állítás és félretájékoztatásra lehetőséget adó információ kering a választási folyamatunkkal kapcsolatban, de biztosíthatunk mindenkit, hogy maradéktalanul bízunk a választás biztonságában és hitelében, és mindenkinek ugyanezt javasoljuk” – áll a közleményben, amelyben hozzáteszik: „akinek kérdése van, forduljon bátran a választási tisztviselőkhöz, akik megbízhatók, és a választási eljárást irányítják”. A The New York Times megjegyezte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt rengeteg volt a levélszavazat, így a leadott voksok 92 százaléka papíron is megvan, ami megkönnyíti az ellenőrzést és az esetleges újraszámlálást.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!