Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Koronavírusban halt meg a legendásan kegyetlen sorozatgyilkos

Létrehozva:

Peter Sutcliffe, a Yorkshire-i hasfelmetsző

A férfi élete során 13 nőt gyilkolt meg Yorkshire-ben és Északnyugat-Angliában.

Peter Sutcliffe első áldozatának fia ötéves volt, amikor édesanyját 1975-ben meggyilkolták, most azt mondta, Sutcliffe halála „valamiféle lezárást hoz”.

Sutcliffe, aki egykor teherautó-sofőrként dolgozott, a kórházban halt meg, ahol állítólag megtagadta a Covid-19 kezelését, de más egészségügyi problémái is voltak – írja a BBC.

Bob Bridgestock nyugalmazott rendőrtiszt, aki korábban a nyomozáson dolgozott, azt mondta, hogy „nem fog könnyeket hullatni” a gyilkos után.

Sutcliffe-et, akit hét nő meggyilkolásának kísérletében is bűnösnek találtak, 1981-ben ítélték el. Ezután három évtizedet töltött a szigorúan őrzött Broadmoor pszichiátriai kórházban, majd 2016-ban a Durham megyei Frankland büntetésvégrehajtási intézetbe költöztették.

Az általa elkövetett gyilkosságsorozat 1975 októberében kezdődött, amikor egy négygyermekes anyával végzett, a 28 éves Wilma McCann-nal. A fiatal anyát kalapáccsal ütötte le, azután még 15-ször megszúrta.

McCann fia, Richard azt mondta, az áldozatok túlélő gyermekei örülhetnek annak, hogy Sutcliffe meghalt, és joguk van így érezni. A túlélő azt is hozzátette, hogy nagyjából 2010-ben döntött úgy, hogy megbocsát Sutcliffe-nek.

Peter Sutcliffe-et 13 nő meggyilkolásáért ítélték el, velük 1975 és 1980 között végzett, valamint további hét másik ember meggyilkolásának kísérletében találták bűnösnek.

Mint kiderült, Sutcliffe attól a kényszerképzettől szenvedett, hogy Isten szólította fel prostituáltak megölésére, noha igazság szerint nem minden áldozata volt szexmunkás.

A gyilkossági nyomozás hatalmas rendőri akció volt, 150 tiszt több mint 11 000 kihallgatást végzett el az ügyben. Sutcliffe-et a nyomozás során kilencszer hallgatták meg, de sokáig megúszta a letartóztatást, és folytathatta gyilkosságait. A hasfelmetsző elítélése után vizsgálatot is tartottak emiatt, amely elmarasztalóan állapította meg, hogy a nyomozók képtelenek voltak létfontosságú információkat összekapcsolni.

Legnépszerűbb cikkeink