Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szigorítások: a kollégisták és az érettségizők nem örülnek

Létrehozva:

Sokan maradnának a diákszállókban.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda éjféltől elrendelte többek között a középiskolák, egyetemek és a kollégiumok bezárását. Így a Pénzcentrum hallgatói és középiskolás szervezeteket kért meg, hogy adjanak gyorsértékelést a várható következményekről.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke azt mondta a lapnak, egyelőre várják a szabályok részleteit, utána tudják majd értékelni.

„A kollégiumi bezárással kapcsolatban tavasszal többen kérvényezték, hogy maradhassanak, mert indokolt volt náluk, és ők maradhattak is. Bízunk benne, hogy a részletekben lesznek majd jócskán puhítások ahhoz képest, amit elsőre elképzelnénk” – nyilatkozták a lapnak.

A Pénzcentrum közel húszezer hallgató által kitöltött felmérése szerint a többség támogatta a távoktatásra való átállást, méghozzá azért, hogy elsősorban a szeretteiket, barátaikat biztonságban tudják. A kérdőívre hatezer kollégista válaszolt, valamivel kevesebb mint a felük szeretne maradni a diákszállón.

A lap szerint a középiskolás diákok közül kifejezetten aggódnak az idén érettségizők, akik félnek, hogy a távoktatás rossz hatással lesz a vizsgájukra. Emellett sokan, akik diákmunkát végeznek, most az elsők közt veszíthetik el ezt a lehetőséget, ami a kollégiumokból kiköltözni kényszerülőknek megnehezíti, hogy albérletben lakjanak addig – mondta a Pénzcentrumnak az ADOM Diákmozgalom szóvivője.

 

Legnépszerűbb cikkeink