Magyarország
Virológus: A sietség megrendítheti a vakcinákba vetett bizalmat
A kockázatok közt felsorolja, hogy nem várták meg a klinikai 3-as fázis befejezését sem.
„Van egy fogalom, ami egyetlen szóban megfogalmazza a probléma lényegét. Vakcinanacionalizmusnak hívja egy nemrég megjelent véleménycikk ezt a jelenséget, ami a fő aggályokat felveti” – írja Kemenesi Gábor virológus közösségi oldalán.
A szakember szerint az orosz vagy a kínai vakcina is lehet jó, de a transzparenciát és a függetlenséget kétségesnek tartja. „Leginkább politikai szintű bejelentések formájában értesült a világ ezeknek a vakcináknak a bevetéséről, és félő, hogy politikai nyomás sodorja járatlan utakra az ottani vakcinafejlesztési törekvéseket. A bejelentéseket természetesen tudományos publikációk is követték, ám például az orosz vakcina esetében rendkívül komoly aggályok merültek fel az adatok valóságtartalmát illetően” – írja.
Azt is kockázatosnak tartja, hogy nem várták meg a klinikai 3-as fázis befejezését és annak értékelését, a vakcinajelölt engedélyezését.
„Amennyiben ennek hiányában alkalmazni kezdik, és később kiderül valami nem várt fejlemény, az világszerte megrendítheti a vakcinákba vetett bizalmat” – tette hozzá.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt