Nagyvilág
George W. Bush gratulált Joe Bidennek
A volt republikánus elnök ígéretet tett rá, hogy az ország újraegyesítésében Biden számíthat az ő segítségére is.
George W. Bush volt amerikai republikánus elnök személyesen is beszélt Joe Bidennel, hogy kifejezze neki jó kívánságait. Mint azt a közleményében írta: Biden „jó ember, aki egyesíti majd az Egyesült Államokat”.
„Össze kell fognunk a családjaink és a szomszédjaink, a nemzetünk és a jövőnk érdekében” – fogalmazott a republikánus politikus, aki a választási kampány során nem nyilvánított véleményt. Hangsúlyozta: az amerikaiak nyugodtan megbízhatnak a választási folyamatban, amelyről azt írta, hogy „alapvetően tisztességes volt, sértetlensége megerősítést fog nyerni, és eredménye egyértelmű”.
Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója az ABC televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a republikánusok „hibát követnek el” azzal, hogy egyelőre nem ismerik el Joe Biden győzelmét. Úgy vélekedett, hogy Donald Trump „megosztotta a nemzetet”, és szerinte a választók ezt utasították el.
Kristi Noem, Dél-Dakota republikánus kormányzója szintén az ABC televíziónak nyilatkozott. Mint mondta: korai még győzelmet hirdetni, a választási eredmények szempontjából kulcsfontosságú tagállamokban visszaélések fordultak elő.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!