Magyarország
Pintér Sándor barátjának adta ki magát, így csalt ki 15 milliót egy panzióstól B. Gábor
A szentendrei nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a 43 éves férfinek az ügyében, aki dr. Pintér Sándorral való kapcsolatára hivatkozva ejtett tévedésbe egy budakalászi panziótulajdonost.
A szentendrei B. György egy budakalászi panzióban lakott 2017. év végétől, azonban a szállásért fizetni nem akart.
Idővel a tulajdonos bizalmába férkőzött, majd – egy nemlétező, családja által működtetett adósságbehajtó cégre hivatkozva – felajánlotta, hogy segít neki nagy összegű kintlévőségét visszaszerezni.
Azzal hitegette a panzióst, hogy a korábbi adósaitól már meg is érkezett a számlájára a behajtott pénz. Később még arra is rávette a sértettet, hogy ezt az összeget, sőt ezen felül többet is fektessen be egy cégbe, és tízszázalékos tulajdonrészesedéssel kecsegtette.
Ezután rendszeresen csalt ki kisebb-nagyobb összegeket a szállodatulajdonostól, amit megélhetésre, szerencsejátékokra és örömlányokra költött. Később, – annak érdekében, hogy valótlan ígéreteit hihetővé tegye – a belügyminiszterre hivatkozott. Azt állította, hogy dr. Pintér Sándor a család barátja, és ennek igazolása érdekében négy, különböző SIM-kártyáról küldött rendszeresen üzeneteket a miniszter nevében.
B. György három évig folyamatosan csalt ki különböző összegeket, ezzel összesen mintegy tizenötmillió forintnyi kárt okozott, a pénzt az utolsó fillérig felélte – tudatta a Police.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!