Magyarország

Orvosi kamara titkára szerint heteken belül Magyarországon is bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló

Published

on

Képünk illusztráció/Forrás: Shutterstock

Úgy látja, már most sokkal többen kerülnek kórházba, mint ahányan távoznak onnan.

A baj akkora, hogy szerintem záros határidőn belül a kontakttá válás már nem lesz kizáró ok a munkából és enyhe covidos tünetekkel is elvárják majd az egészségügyiektől, hogy menjenek be dolgozni. Egyszerűen azért, mert különben nem lesz, aki ellátja a betegeket – mondta a Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára a Népszavának adott interjújában, írja a 24.hu.

A kamara titkára kiemelte, a legsúlyosabb betegeket ellátó helyekkel kapcsolatban jó ideje kongatják a vészharangokat, a legnagyobb hiány az intenzív osztályokon dolgozó szakápolókból van.

“A helyzet pedig már annyira súlyos, olyan sok a tünetmentes fertőzött, hogy nagy luxus minden egyes nem feltétlenül szükséges orvos-beteg találkozás. Minden ilyen alkalom esély a vírus átadásra, ami aztán tovább apaszthatja a személyzetet” – mondta, és kiemelte, hogy a rendszer telítődése miatti újabb és újabb ellátóhelyek nem ugyanazokat a feltételeket kínálják, mint azok, amiket eredetileg is fertőző betegek kezelésére alakítottak ki.

“A Semmelweis Egyetem neurológiai és pszichiátria klinikáján, vagy a szegedi szájsebészeti klinikán nem lehetnek ugyanolyan körülmények, nem is tudnak akkora hatékonysággal, hatásossággal dolgozni, mint az egykori Szent László kórház covid részlegén. Ezt a feszültséget egyetlen módon, a járványgörbe laposításával lehetne oldani, hogy mérséklődjön a kórházakba ömlő betegáradat, illetve az intenzív osztályokra csak annyi beteg kerüljön, amennyi naponta el is hagyja azt, szerencsés esetben gyógyultan” – mondta.

Svéd Tamás szerint jelenleg már most sokkal többen kerülnek kórházba, mint ahányan távoznak onnan, és ha a járvány növekedési ütemét nem sikerül a kormánynak lassítania, akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló.

Már rég nincs elég infektológus, pulmonológus, belgyógyász arra, hogy ilyen mennyiségű fertőző beteget ellássanak, ezek sokszorosa hiányzik a rendszerből – mondta.

Svéd a korlátozásokkal kapcsolatban kiemeli, hogy a tavaszi állapot és a mostani helyzet között még nagyon sok fokozat van, így például nagy rendezvényeken, focimeccseken „már nem kellene tömegeknek közös szotyolázásra, kiabálásra összeverődniük”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version