Orbán Balázs: Így múlik el

A Pesti Hírlap pénteki számából adjuk közre Orbán Balázs publicisztikáját. 

Odáig jutottunk, hogy Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke nyilvánosan védi a Jobbikot és annak mostani elnökét. Különös késztetésem támadt kikeresni, hogy miként is nyilatkoztak az érintettek ugyanerről a múltban. Ez a feladat könnyebbnek bizonyult, mint gondoltam. Elég volt csupán beírni a Google keresőjébe a „Lendvai Ildikó Jobbik” szavakat, s záporoztak a találatok. A kísérlet könnyen ellenőrizhető, bátran végezzék el Önök is a keresést! Ilyen találatok tűnnek fel elsőként: „Jobbik? Nem, nem, soha!” – Lendvai Ildikó a Mandinernek. Illetve: „Lendvai Ildikó: A baloldal halálát okozná a Jobbik” – Népszava. Aztán – ha már vitt a lendület – beírtam a „Jakab Péter MSZP” szavakat is a keresőbe, s az első találat egy videó volt „Jakab Péter az MSZP kapitulációjáról” címmel. Ebben a videóban a párt azóta elnökké avanzsált politikusa trójai falónak nevezte az MSZP-t, amely nemcsak nem képes, hanem nem is akarja leváltani a kormányt. A szóban forgó cikkek és a videó alig néhány évesek. Akkor még így állt a dolog.

Azóta történt egy és más, s York napsütése a baloldal rosszkedvének telét tündöklő nyárrá változtatta át. Kizárólag ez a tündöklő nyár lehet a magyarázat arra, hogy – mint a hatalomért elveit egykor feladó III. Richárd (tudják, aki eldöntötte, hogy gazember lesz) – a baloldal és személyesen Lendvai Ildikó nemhogy megbocsát neki, hanem kifejezett védelmébe is veszi a Jobbikot. Csak arra nem volt már ideje az ellenzéki kommunikációs szakembereknek, hogy a Google keresőmotorját legalább minimális mértékben optimalizálják. A sok irányváltás közepette nehéz ennyi mindenre figyelni. Ma már úgy áll a dolog, hogy az MSZP és a Jobbik politikusai vér- és dacszövetségben egymás védelmére kelnek.

Történt legutóbb, hogy a szocialista párt doyen asszonya, Lendvai Ildikó a Facebook-oldalán személyesen tette szóvá nekem, hogy hogyan merem számonkérni Jakab Péteren a botrányos parlamentbeli viselkedését. Különösen, hogy azzal merészeltem érvelni, az Országgyűlés egy munkahely, így ott nem ildomos a vitát krumplidobálással és üvöltözéssel helyettesíteni.

Miért, ezek szerint ildomos? – tehetnénk fel álnaivan a kérdést, s formálisan hamar lesöpörhetnénk Lendvai Ildikó érveit. Hiszen tényleg nincs olyan munkahely, ahol tolerálnák az effajta viselkedést. Quod erat demonstrandum, azaz ezt kellett bizonyítani – juthatnak eszünkbe a középiskolai matematikaórák felemelő pillanatai, amikor egy jobb napunkon sikerült megoldani egy-egy nehezebb fejtörőt.

De a becsület mégis megköveteli, hogy tartalmilag is foglalkozzunk érveivel. Azt kifogásolja, hogy a Fidesz frakciója 2006 és 2010 között rendszeresen kivonult az ülésteremből az akkori miniszterelnök, az MSZP-t azóta hátba támadó Gyurcsány Ferenc felszólalásai alatt. Ebből a hátbatámadást elszenvedő párt volt elnökének, Lendvai Ildikónak a vaslogikája szerint az következik, hogy az Országgyűlés nem volt munkahely. Igyekeztem, de nem voltam képes meglátni az érdemi összefüggést. Kell hogy legyen ugyanis valami lényegi azonosság Jakab Péter mostani performanszai és a Fidesz frakciójának egykori gyakorlata között ahhoz, hogy a párhuzam megálljon. Jakab Péter viselkedésének lényege a rendbontással egybekötött provokáció, az obszcenitásba ágyazott obstrukció. A Fidesz akkori frakciója se nem obstruált, se nem provokált, s végképp nem bontotta meg a rendet, csupán a politika eszközeivel, némán és a rendet megtartva jelezte, hogy az akkori frakcióvezető kivételével a párt megválasztott országgyűlési képviselői nem hallgatják meg az ülésteremben a már megbukott, de a pártja által akkor még hatalomban tartott miniszterelnök hazugságait. Mint könnyen belátható, lényegi azonosság híján az analógia hamis, így alkalmatlan bármilyen logikai bizonyításra.

Azt is számon kéri rajtam Lendvai Ildikó, hogy mióta vagyok én hivatott eldönteni, hogy mi a munkahely, és mi nem az. A válasz egyébként meglehetősen egyszerű: pont annyira vagyok hivatott eldönteni, mint bárki más. A hétköznapi józan ész éppen elegendő ahhoz, hogy valaki megkülönböztessen egy munkahelyet – teszem azt – egy kocsmától. Nem túl bonyolult dolog ez.

Lendvai Ildikó mégsem a józan észhez fordul segítségért, hanem tovább védi a saját maga által korábban védhetetlennek minősített Jobbikot, illetve támadja a kormányoldalt. Most éppen azért, mert a tehetséggondozás és az oktatás ügyére a Kormány még a koronavírus-járvány ideje alatt is komoly többletforrásokat fordít. Persze megértem, hogy az ő logikájában mindez fájdalmas, hiszen abból kiindulva, hogy korábbi publicisztikáiban az ellenzéki struktúraépítés hiányát kifogásolta, biztosan azt gondolja, hogy csak az ideológiailag irányba állított gyerekekkel fognak az intézmények foglalkozni. Szomorú látni, hogy egy ilyen hosszú politikai pályafutás alatt, ami Lendvai Ildikónak osztályrészül jutott, hogyan tudja valakinek a politikai logika teljesen eltorzítani a gondolkodását. Ebben sosem fogunk egyetérteni: nálunk a tehetséggondozás nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy.

Lendvai Ildikó a szebb napokat látott MSZP egyik legintelligensebb politikusa. Ha valakinek, hát neki pontosan tudnia kellene, hogy milyen fontos a tehetséggondozás. Tudnia kellene, de talán mégsem érzi magáénak a kérdést. Hiszen épp akkor volt pártjának vezetője, amikor annak szellemi lejtmenete kezdetét vette. Ha valakinek, neki tudnia kellett volna, hogy hova vezet az az út, amin a pártja akkor, Gyurcsány Ferenc hazugságainak védelmében elindult, mégsem tett ellene semmit. Így került az utódpárt mára abba a helyzetbe, hogy egy antiszemita jelöltet indító szélsőjobboldali pártot kell védelmébe vennie és szövetségeséül fogadnia, mert egyedül nincs már meg egykori politikai és intellektuális súlya. Így múlik el a világ dicsősége. Fontos, hogy a fiatal generáció tanuljon ebből a szomorú példából