Nagyvilág
4250 milliárd forintnyi dollárból indultak az amerikai politikusok
Mintegy 14 milliárd dollárt adományoztak a 2020-as választásokon induló amerikai politikusoknak.
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) csütörtöki riportjában közölt összeg a választásokon induló összes politikusra vonatkozik: képviselő-, és szenátorjelöltekre, valamint kormányzói tisztségért indulókra és az Egyesült Államok elnökjelöltjeire egyaránt. Az elnökségért nemcsak Donald Trump hivatalban lévő elnök és Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje indult, hanem a Zöld Párt és a Libertárius Párt is indított jelöltet, illetve hat egyéni jelölt szintén „bejelentkezett” a posztra.
A politikusok kampányait megtámogató, mintegy 14 milliárd dollárnyi adomány az NPR értékelése szerint abszolút rekord, kétszerese a 2016-os választásokon felajánlott összegnek.
A rádió kiemelte, hogy a támogatások – a nagyságuk ellenére is – nem segítették a kiszemelt politikust a célja elérésében. A Demokrata Párt és adományozói például rengeteg pénzt fektettek abba, hogy megnöveljék a szövetségi szenátusi bársonyszékeik számát, sőt, akár többséget is szerezzenek a törvényhozás felsőházában, a szenátusban.
Befolyásos republikánus szenátorok vetélytársaiként induló demokrata párti politikusokat támogattak nagy összegekkel. Így például Kentuckyban Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Dél-Karolinában Lindsey Graham, szintén befolyásos republikánus szenátor – Donald Trump egyik szoros szövetségese -, vagy Maine államban Susan Collins szenátorasszony kihívóit rekordösszegekkel támogatták, azonban sikertelenül. Mindhárom republikánus szenátor megőrizte ugyanis a választói bizalmát.
Amy McGrath egykori vadászpilóta Kentuckyban indult, és 88 millió dollárt költött – nagyrészt felajánlásokból – az 1985 óta szenátor Mitch McConnell legyőzésére. Graham szenátor kihívója, Jaime Harrison, aki egyébként a Demokrata Párt dél-karolinai elnöke is, 108 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze, elsősorban Kaliforniából és New York államból érkező adományokból, és mégis nagy arányban maradt alul. Az NPR idézte Lindsey Graham szenátort, aki a választások éjszakáján úgy fogalmazott: „Kalifornia és New York valamennyi baloldalijának üzenem: sok pénzt vesztegettetek el”.
A republikánusok is elkönyvelhettek ilyen jellegű kudarcokat. Mozgósították a párt támogatóit annak érdekében, hogy a választásokon alulmaradjon Alexandria Ocasio-Cortez, a Demokrata Párt balszárnyához sorolt fiatal képviselőnő. Kihívójának, John Cummings volt rendőrnek több mint 10 millió dollárt gyűjtöttek össze, de Ocasio-Cortez 35 százalékkal több szavazatot kapott.
A demokrata párti politikusok egyik legnagyobb magánadományozója az amerikai közrádió szerint Michael Bloomberg, New York-i milliárdos, a republikánusoké pedig Sheldon Adelson milliárdos üzletember volt.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!