Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szijjártó szerint szánalmas és nonszensz az ukrán állam reakciója

Létrehozva:

A külügyminiszter szerint a kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek.

A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán, írja az MTI.

Szijjártó Péter a közzétett videóban azt mondta, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, és azt a döntést hozta nyilvánosságra, hogy két magyar – valószínűleg kormányzati – tisztségviselőt ki akar tiltani Ukrajnából arra hivatkozva, hogy beleavatkoztak az ukrán belpolitikai folyamatokba.

A miniszter azt mondta: nem tudja, mire gondoltak beleavatkozás alatt. Arra, hogy a magyar kormány ötven lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának a kárpátaljai kórházak fenntartásáért és a koronavírusos betegek ellátásáért, arra, hogy Magyarország az egyetlen, amely megengedi az ukrán állampolgároknak a tranzitállást Nyugat-Európa felé, vagy arra, hogy magyar költségvetési forrásból finanszírozzák az egyik legszennyezettebb kárpátaljai folyó vízének tisztítását? – sorolta Szijjártó Péter.

Szerinte a döntés „szánalmas és nonszensz”, amely azt üzeni, hogy Ukrajna lemondott az európai és euroatlanti integrációért tett eddigi erőfeszítéseiről, és arról, hogy Magyarország támogassa ebben, mivel az Európai Unióban és a NATO-ban minden tagállam egybehangzó támogatására van szükség ahhoz, hogy új országokkal szorosabbra fűzzék az együttműködést.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is készen áll a jó szomszédi viszonyra és a párbeszédre, de az elmúlt időszak azt mutatja, hogy ez a szándék egyoldalú.

A miniszter a kárpátaljai magyarokat a kormány teljes körű támogatásáról és együttműködési szándékáról biztosította, valamint ismét gratulált a KMKSZ „történelmi, átütő sikeréhez” az ukrajnai önkormányzati választásokon. A Kárpátalján elért eredmények világossá teszik, hogy a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a térség jövőjének tekintetében a következő időszakban is – mondta Szijjártó Péter.

Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt „kemény reakciót” helyezett kilátásba.

 

Legnépszerűbb cikkeink