Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Bíróság elé állították Romániában a 17 ember halálát okozó arab szeszhamisítókat

Létrehozva:

Iasi látképe / Fotó: Wikipedia

Beismerték, hogy 70 százalékban metilalkoholt, valamint vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el „egészségügyi szeszként” – közölte hétfőn a jászvásári Ziarul de Iasi című lap.

Az elkövetők a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet. A vád szerint az általuk hamisított és egy nagybani kereskedő révén a moldvai Iasi megye legalább hat településén forgalmazott „Sante Med” nevű termék 17 ember halálát okozta április második felében, amíg a hatóságok rájöttek, hogy tömeges metilalkohol-mérgezés történt.

Az áldozatok közül kettőnél utólag, kihantolásuk nyomán azonosították a halál okát. Utóbb az is kiderült: az áldozatok egy részének a községháza osztotta ki segélyként a hamis szeszt, a járvány elleni védekezés céljából.

A nyomozás részleteit ismertető román média szerint a gyanúsítottak kihallgatásuk során azzal védekeztek, hogy a „Santa Medet” gyógyszeszként beállító címkén – amely szerint a terméknek 70 százalékban etilalkoholt kellett volna tartalmaznia – feltüntették azt, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”. A félliteres palackokban árult termék valójában ugyanilyen arányban metanolt tartalmazott. A mérgező anyag koncentrációja olyan magas volt, hogy egyes áldozatok holttestében a halálos dózis háromszázszorosát mutatta ki az igazságügyi orvosszakértő.

A Ziarul de Iasi szerint az évek óta Romániában üzletelő, a Vörös sárkány nevű bukaresti kínai piac butikosaival is kereskedő arab vádlottakat a büntetőjogi besorolás alapján akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik. 

A Iasi megyei törvényszéken zajló büntetőper múlt héten kezdődött előzetes szakaszában az áldozatok hozzátartozóinak tucatjai jelentettek be polgári jogi (kártérítési) igényt.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink