Nagyvilág
Egyre többen kapják el nyilvános helyen a koronavírust
A bécsi virológus szerint már nem elsősorban családtagok, vagy kollégák fertőznek, hanem tömegközlekedési eszközökön, üzletekben adják át egymásnak az emberek a vírust.
Követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják már el sokan a koronavírust, amelynek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni – figyelmeztette az osztrák egészségügyi hatóságokat Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa.
A szakember elmondta: a bécsi járványadatok vizsgálatából azt lehet megállapítani, hogy sokszor már nem lehet követni a vírus útját, feltehetően egyre többen fertőződnek meg nem felderíthető módon, például tömegközlekedési eszközökön vagy üzletekben. „Úgy néz ki, hogy elveszítjük az ellenőrzést a vírus terjedésének útja felett” – fogalmazott a szakértő.
Puchhammer-Stöckl elmondta: egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust. Számos esetben a kontaktszemélyek felkutatása után azt kell megállapítani, hogy az illetőt nem a családtagjai vagy a kollégái fertőzték meg, hanem valamilyen nyilvános helyen kaphatta el a vírust. A szakember ugyan konkrétan bécsi adatokra hivatkozott, de úgy vélte, a helyzet hasonló lehet más szövetségi tartományokban is.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!