Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Jelentős politikai huzavona után, de végre eladták Szombathely ikonikus szállodáját

Létrehozva:

470 millió forintot költött egy magánszemély a szombathelyi Hotel Savariára. A város legendás szállodája már 2005 óta üresen állt, de csak most sikerült elpasszolni. Természetesen közben politikai kérdés lett az egészből, írja a nyugat.hu.

Ez azért történt, mert a városnak elővételi joga volt az épületre, tehát azt csak úgy értékesíthették, ha ők lemondanak erről. Nemény András, a város 2019-ben megválasztott ellenzéki polgármestere többször is megígérte a kampányban, hogy meg fogják vásárolni a szállót. Végül aztán január 22-én mégis lemondtak erről a jogról, mert egy vételi árnál jóval magasabb, 470 milliós ajánlat érkezett a Krosnow Property Kft-től.

Miután ez megtörtént, úgy tűnt, hogy a vevő fizetés nélkül felszívódik. Hosszú ideig annyira nem lehetett tudni róla semmit, hogy önkormányzati feljelentés alapján meg is indult a rendőrségi nyomozás csalás gyanújával. Ám most ismét feltűnt a cég, és ki is fizette a vételárat.

Legnépszerűbb cikkeink