Magyarország

Közös videóban von párhuzamot Orbán rendszere és a kommunista rezsim között az ellenzék

Published

on

Állítják: ahogyan az akkori, úgy a mostani elnyomó hatalom is méltatlanná vált a magyar nemzet képviseletére.

A rövidfilmben Jakab Péter (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Kanász Nagy Máté (LMP) Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP), valamint Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Fekete-Győr András (Momentum) mondják el gondolataikat a forradalom 64. évfordulója kapcsán. Mondandójuk lényegét a videóhoz főzött posztban foglalják össze:

Össze kell fogni az önkény ellen! – Szabadabb és boldogabb országot!

Október 23-a jelkép: a hatalmával visszaélő zsarnok elleni összefogás jelképe!

Ezért érkezett el végre az idő, hogy az 1956-os szabadságharcra is együtt, egységesen emlékezzünk!

„Lehet-e a mai vezetés méltó képviselője a nemzeti gondolatnak és méltóságnak?” – tette fel egykor Nagy Imre a ma is aktuális kérdést. Ám ahogyan az akkori, úgy a mostani elnyomó hatalom is méltatlanná vált a magyar nemzet képviseletére. Október 23-a jelkép, és azt üzeni: minden magyar embernek össze kell fogni az önkény ellen, hogy holnap egy szabadabb és boldogabb országban ébredhessünk, s ilyen hazában nevelhessük fel gyermekeinket – írják közöüs üzenetükben az összefogásra hajlamos ellenzéki pártok.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version