Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szakszervezeti tömörülések is részt vesznek az SZFE-s tüntetésen 23-án

Létrehozva:

A hallgatók céljai a szakszervezeti mozgalmak létrejöttéhez vezető célokkal egyeztek.

Október 23-án Budapesten 16 órakor kezdődik az SZFE diákjai által szervezett vonulós tüntetés Mindannyiunk szabadsága – megemlékezés ’56-ról címmel. Hadházy Ákos képviselő a köztévés autós blokádjának az időpontját is előrébb hozta azért, hogy a tüntetők átérhessenek a Műegyetem Rakpartra. A vonulás egyébként a Szabadság-hídon át a Március 15. tér érintésével az Urániáig történik majd.

Három szakszervezeti konföderáció is támogatja a tüntetést, és adott ki támogató nyilatkozatot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és részt vesz a vonuláson, úgy látják, az SZFFE-s diákok kiállása az egyetemi autonómiáért és a sztrájk olyan cél, amely egykor életre hívták a szakszervezeti gondolatot.

Legnépszerűbb cikkeink