Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Operatív törzs: a megbetegedettek 4,66 százaléka egészségügyi dolgozó

Létrehozva:

Müller Cecília hivatali elfoglaltságaira hivatkozva most nem vett részt a tájékoztatón, Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője beszélt. 

A koronavírusról újat nem mondott a reggel kiadott számokhoz képest, azt viszont megemlítette, hogy „az összhalálozást tekintve az elmúlt 10 évre visszamenőleg elmondható, hogy nem nagyobb a halálozás, mint az elmúlt 10 évben összességében”. Magyarán az év első nyolc hónapjában sokkal alacsonyabb volt a halálozási ráta, mint tavaly ilyenkor. Hogy ennek mi az oka – a kevesebb kórházi fertőzésnek köze lehet-e hozzá, vagy épp a szigorúbb járványügyi szabályok segítenek az egészségügy más részein is –, arról nem mondott semmit.

Az influenzáról viszont hosszabban beszélt: mint mondta, az oltást eljuttatják a háziorvosokhoz, tőlük kell kérni ennek a lehetőségét, az ingyenes oltást ezen a télen mindenkinek biztosítják.

Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta, 26 rendőri intézkedést kezdeményeztek az elmúlt egy napban a járványügyi szabályok megszegése miatt, „a tömegközlekedési eszközökön történő maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása ügyében” 16-szor intézkedtek. Elmondta azt is, hogy holnaptól a magyar–ukrán határon megnyitják a Barabás közúti átkelőhelyet.

Ezek után következtek az újságírói kérdések. Elmondták, hogy az Ausztriába vásárolni átutazók hatósági házi karanténba kerülnek a visszatéréskor, és ebből 10 nap után vagy két negatív PCR-teszttel lehet kijönni.

Az egészségügyi dolgozóknak sebészi maszk viselése kötelező, speciális védőfelszerelést azoknak kell végezniük, akik koronavírus-fertőzötteket látnak el, vagy magas kockázatú feladatot végeznek – hangzott el.

Müller Cecília tegnap azt mondta: a tömegrendezvényeken nem ajánlott a részvétel. Ezt most kérdésre válaszolva megerősítették.

Egy konkrét szám hangzott el a válaszok között: a megbetegedettek 4,66 százaléka egészségügyi dolgozó.

Remélhetőleg az őszi szünetben kedvező lesz az időjárás a szabadtéri családi programokhoz, ezen még ajánlott is a részvétel, de mindenki egészségesen menjen – mondta el Galgóczi Ágnes.

Maruzsa Zoltán inkább az otthonülésre szavaz az őszi szünetben.

Legnépszerűbb cikkeink