Magyarország

Kirúgták a vírus-szkeptikus orvost a gyöngyösi kórházból

Published

on

Az intézmény folyamatosan ellenőrzi, hogy a közvetlen betegellátásban dolgozók viselik-e a maszkot. Dr. Pócs Alfréd a szakrendelései során nem használt maszkot, veszélyeztetve így az ellátottak, valamint a vele egy rendelőben lévő szakdolgozó egészségét – közölte a gyöngyösi Bugát Pál Kórház a honlapján.

A gyöngyösi kórház elbocsátotta az orvoskamara Heves megyei elnökét, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott. Pócs Alfréd a 24.hu érdeklődésére közölte, hogy a az igazgató október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy Covid-ellenes. Azt mondta, ő nem vírustagadó, de úgy látja, hogy a koronavírus miatt hátrányt szenvednek az ellátásban a nem fertőzött betegek. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik.

A kórház közleménye utal arra is, hogy Pócs több helyen vírustagadó konferenciát tartott. Erre hivatkozott a Magyar Orvosi Kamara is szeptemberi közleményében, amelyben Pócs Alfrédot ortopéd sebészként, harcos 5G elleni aktivistaként és az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként említette.

Az ortopédiai betegek ellátását további három szakorvos végzi Gyöngyösön, így az ellátás biztonsága megmarad – tudatták.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version