Magyarország
Életfogyitlant kapott a hódmezővásárhelyi kettős gyilkos
A vádlott védője fellebbezett, ezért még nem jogerős az ítélet.
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen – írja az MTI. A vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, s döntött arról, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.
A vádlott élettársa évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azt követően, hogy élettársa – letartóztatásából szabadulva – a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.
A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát. 2018. május 24-én mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra után a férfi a vádlott édesapját a konyhában egy baltával hátulról leütötte. Miután földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta a védekezni próbáló áldozatot. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.
A vádlottak magukhoz vettek 80 ezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant fel, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.
Az 55 éves vádlott az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben. A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója