Magyarország

Hadházy a Bíró-ügyről: én is feljelentést teszek

Published

on

Ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás miatt tesz feljelentést Hadházy Ákos, aki Bíró Lászlótól azt kéri: ne rágalmazás, hanem becsületsértés miatt jelentse fel.

Bíró László rágalmazás miatt jelentette fel Hadházyt, míg Hadházy ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás miatt tesz feljelentést – tudta meg az atv.hu.

Az ügy onnan robbant ki, hogy Hadházy bizonyítékokkal rukkolt elő a korrupcióval vádolt borsodi ellenzéki jelölt, Bíró László ügyében.

A csalással vádolt szociális szövetkezet egyik „hátrányos helyzetű” alapítója például egy Andrássy úti palotában lakik. Hadházy arról is beszélt az ATV-nek, hogy a korrupciós ügyről korábban tájékoztatta az ellenzéki pártok vezetőit, azonban Hadházy szerint ugyanolyan kríziskommunikációt kapott az ellenzéki politikusoktól, mint a fideszesektől szokott. „Alapvetően fontos, hogy azt lássák az emberek, hogy teljesen máshogy fogunk hozzáállni azokhoz az esetekhez, amikor a mi oldalunkon vannak megkérdőjelezhető esetek” fogalmazott Hadházy. A képviselő szerint a legjobb és a legfeddhetetlenebb jelölteket kell indítaniuk 2022-ben.

Hadházy megkapta azt a kritikát is, hogy miért miért a választás után állt elő a korrupciós üggyel. Szerinte akkor most még inkább azt mondanák rá, ő az, aki az összefogást tönkretette. „Előtte egy ellenzéki felelős politikusnak nem verheti ezt nagy dobra, ugyanis ez a választás elsősorban az ellenzék és a kormány versengése. Bár ezek egyéni körzetek, de a valóságban ez a kormány és az ellenzék versenye” – fogalmazott.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version