Nagyvilág

Bőrön a koronavírus 9 órán át életképes marad

Published

on

Ezért is fontos a kézmosás és a kontaktus kerülése.   

Kilenc órán át aktív marad az emberi bőrön a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus  állapították meg japán kutatók, írja az MTI.

    Az influenza A vírus ezzel szemben nagyjából 1,8 órán át életképes a bőrfelületen olvasható a Clinical Infectious Diseases című szaklap friss számában.

    „A SARS-CoV-2 kilencórás életképessége az emberi bőrön fokozhatja az érintkezéssel terjedő fertőzés kockázatát az influenza A vírushoz képest” írták a kutatók, akik újra felhívták a figyelmet a gyakori, alapos kézmosás fontosságára.

    A tudósok a halálozás után körülbelül egy nappal gyűjtött bőrmintákon végeztek teszteket.

    Mind az új koronavírust, mind az influenzavírust 15 másodpercen belül inaktiválja az etanol vegyület, amelyet kézfertőtlenítő szerekben alkalmaznak.

    „A SARS-CoV-2 hosszabb életképessége az emberi bőrön növeli a fertőzésveszélyt, a kézmosás azonban csökkenti” a tanulmány szerint.

    A tavaly év végén Kínából indult járvány eddig igazoltan több mint 39,9 millió embert fertőzött meg a világon, a halálos áldozatok hivatalos száma 1 113 352 az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatgyűjtő portálja szerint.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version