Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Puzsér Róbert elmondta, kivel lehetne választást nyerni a Fidesz ellen 2022-ben

Létrehozva:

A publicista szerint egy centrista miniszterelnök-jelölt garanciát jelenthetne.

Puzsér Róbert meggyőződése, hogy Orbán Viktor olyan miniszterelnök-jelölttel verhető, akinek vannak jobboldali vegyértékei, s aki ezek által képes a Fideszt a saját felségterületén, vagyis a vidéki városokban és a falvakban kihívni – ahogy Márki-Zay Péter tette ezt Hódmezővásárhelyen váratlanul nagy sikerrel.

A publicista a Hírklikkben azt írta: szerint egy centrista miniszterelnök-jelölt garanciát jelenthetne azoknak a magyaroknak, akik ugyan nem élnek rosszabbul, mint tíz éve, elegük van a rendszer mérhetetlen korruptságából, a jogállam lebontásából, a szovjet közép-ázsiai vezetési modellből, viszont féltik az egzisztenciájukat egy esetleges kormányváltástól, s aligha ok nélkül – vélekedik.

A fenti definíció eddig leginkább Márki-Zay Péter személyében látszott teljesülni, az elmúlt napokban pedig már Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is bejelentkezett, de a fenti profilnak Vona Gábor karaktere is megfelel – szerinte egy ilyen miniszterelnök-jelölttel jelentősen nőne a kormányváltás esélye.

A kormányváltásra készülő erők aranytartaléka az identitáspolitika felmondása és egy kurzusok felett átívelő társadalmi konszenzus megteremtése – írta Puzsér Róbert.

Legnépszerűbb cikkeink