Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Akár Szoboszlai is lehet a következő Golden Boy

Létrehozva:

Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása is szerepel a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgónak járó Golden Boy-díj szűkített, húszfős jelöltlistáján.

Az olasz Tuttosport által 2003-ban alapított elismerésről negyven rangos futballszakíró dönt, mindegyikük öt játékosra adhatja le szavazatát, a futballisták 10, 7, 5, 3 és 1 pontot kapnak.

A Tuttosport június közepén a honlapján tette közzé a száz legjobb fiatal labdarúgó névsorát – rájuk a szurkolók is voksolhattak -, csütörtökön pedig az európai szövetség közösségi oldalán jelent meg a húszfősre szűkített jelöltlista. A győztest decemberben hirdetik ki.

A huszadik születésnapját október 25-én ünneplő Szoboszlai mellett olyan játékosok találhatók a listán, mint korábbi csapattársa, az azóta a Borussia Dortmundot erősítő Erling Haaland, a szintén dortmundi Jadon Sancho, a Bayern Münchent erősítő Alphonso Davies, vagy az FC Barcelona szélsője, Anssumane Fati.

A Golden Boy-díjat korábban olyan futballisták nyerték el, mint Lionel Messi (2003), Wayne Rooney (2004), Mario Götze (2011), vagy Kylian Mbappé (2017).

A jelöltlista:
Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg, magyar)
Mitchel Bakker (Paris Saint-Germain, holland)
Eduardo Camavinga (Rennes, francia)
Jonathan David (Lille, kanadai)
Alphonso Davies (Bayern München, kanadai)
Sergino Dest (FC Barcelona, amerikai)
Fabio Silva (Wolverhampton Wanderers, portugál)
Anssumane Fati (FC Barcelona, spanyol)
Phil Foden (Manchester City, angol)
Ryan Gravenberch (AFC Ajax, holland)
Mason Greenwood (Manchester United, angol)
Dejan Kulusevski (Juventus, svéd)
Erling Haaland (Borussia Dortmund, norvég)
Rodrygo Goes (Real Madrid, brazil)
Bukayo Saka (Arsenal, angol)
Jadon Sancho (Borussia Dortmund, angol)
Sandro Tonali (AC Milan, olasz)
Ferran Torres (Manchester City, spanyol)
Vinícius Júnior (Real Madrid, brazil)
Callum Hudson-Odoi (Chelsea, angol)

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink