Magyarország

Toboroznak a bankok

Published

on

Fotó: Pesti Hírlap archív

Mintha nem lenne válság, úgy működnek a bankok most is a munkaerőpiacon. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első félévben 668 fővel nőtt a hitelintézeti szektorban dolgozók száma, és tíz év után ismét átlépte a 40 ezer főt. Egészen pontosan 40 334-en dolgoztak a jegybank adatai szerint az első félév végén a hitelintézeti szektorban írja a Napi.hu.

Az MNB adatai szerint a hitelintézetekben 2008 végén csaknem 44 ezren dolgoztak, ezt az állományt 2014 végére 37 817 főre építették le. A karcsúsítások hátterében a hitelválság mellett olyan intézkedések is szerepet játszhattak, mint a végtörlesztés és a forintosítás. Az ezek következtében elszenvedett veszteségek mérséklése miatt kényszerülhettek a bankok komolyabb leépítésekre.

Az elmúlt bő öt évben viszont folyamatosan hízik a dolgozói létszám, és hiába tört ki az idén tavasszal a gazdasági válsággal járó koronavírus-járvány, a bankok munkaerőpiaci étvágya semmit sem csökkent. Sőt a KSH adatai szerint is nő a pénzügyi szférában dolgozók száma, januárban még 60,4 ezren dolgoztak ebben a szektorban, július végén 62,1 ezren.

A hitelintézetek honlapjai ráadásul most is tele vannak friss állásajánlatokkal. A Napi.hu által összegyűjtött lista szerint csaknem 900 munkatársat keresnek a bankok ebben a pillanatban.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version